Zámoly, Belmajor

A Janáky-könyvben szereplő fénykép egyszerű szépsége ragadott meg, amikor kiválasztottam, hogy ezt az épületet szeretném feldolgozni. Pontos cím nem volt hozzá, ezért elkezdtem keresni. Első ránézésre mezőgazdasági épületnek tűnik, hosszúkás formája alapján próbáltam megtalálni műholdfelvételek alapján. Fejér megyében, Zámoly település belterületén található, innen is ered a Belmajor név. 

A legfrissebb Google Maps-felvételek alapján nem találtam meg az épületet, de régebbi katonai felméréseken beazonosítottam a helyét. A zámolyi önkormányzaton keresztül jutottam el Dr. Lukács László néprajzkutatóhoz, aki zámolyi gyökerekkel rendelkezik, és beazonosította nekem az épületet. Az út mellett állt, a még ma is használt magtárral szemben. Sajnos az épületet már elbontották a 2000-es évek elején. Ellátogattam a helyszínre, hogy megkeressem a helyét, megnézzem mi maradt belőle. Néhány kő az alapozásából felfedezhető még a fűben. Viszont a Janáky fényképén látszó villanyoszlop beton alapzata még áll, ebből is beazonosítható, hogy az istállóépület tényleg itt volt.




Nagy mezőgazdasági fejlesztések 1802-ben indultak a területen, a magtár épületét 1808-ban adták át. Feltételezhető, hogy az istálló is ekkoriban épült. A birkatartás volt az egyik fő bevételi forrása az uradalomnak, nemesített nyájakat tartottak a gyapjú miatt. Az 1800-as évek második felében számos cselédlakás is épült, illetve főintézői lakást is kialakítottak. 1869-ben leégett az istálló, de a majorság jól teljesített, így újjáépítették. 

 A II. világháborúban súlyosan megsérült, és újjá kellett építeni szinte alapjaitól. Ekkor a helyi TSZ finanszírozásából ököristállóvá alakították. A 2000-es években bontották el, most egy füves terület van a helyén, melyen lovagolni szoktak a közeli lovarda tanítványai. 

Érdekes, hogy az épület, amit Janáky érdemesnek talált arra, hogy a könyvében szerepeljen, mások számára elbontandó volt. Persze azt nem tudhatjuk, hogy biztonságos volt-e még a használata, vagy milyen más okból bontották le. A hasonló korú, nem túl jó állapotban lévő Magtár ma kulturális programok helyszíneként és múzeumként használt.




Molnár Eszter



Források:
Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei 194. oldal
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/zamoly-133C9/haas-hochburgok-lambergek-meranok-13464/

Térképek:
https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/70580?r=1&c=2049730.5793315:5992867.0888825:9
https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/200807?r=1&c=2049244.493091:5993465.774349:8
https://goo.gl/maps/8nrcujgCvFESK1MD8

Képek forrása:
  1. kép: Janáky könyvből

  2. kép: légifotó 1971-ből

  3. kép: légifotó 1989-ből

  4. kép: google maps

  5. kép: saját fotó, az épület helye

  6. kép: saját fotó, az épület helye

  7. kép: saját fotó, magtár mai állapotban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.