Régi értékek – Vajon mindenki számára?

A blog olvasói mind ismerik Janáky István munkásságát, Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon című művét. A könyv olvasása közben megismert példák ismerősek voltak számomra, mivel jómagam is egy faluból érkezem, sok hasonló házat láttam életem során. Mivel én is közöttük nőttem fel, meg sem fordult a fejemben, hogy ezek igazi értéket képviselnek. Ebből jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megkérdezném a falusiakat, hogy ők vajon látnak-e szépséget a saját vagy más otthonában. Így ezt tettem, és ami kiderült, az meglepő volt.

A címképen szereplő ház a Kossuth Lajos utcában található, és ami igazán megtetszett benne és értékes, az a homlokzata. A homlokzat mintázata egyedi és igazán ragyog az utca hangulatában. A ház elrendezése alapvetően a régi parasztházakéhoz hasonlít, tornáccal és a hosszúkás formával. Erről a házról megkérdeztem pár helybélit, akik így nyilatkoztak:

„A kisváros hangulata, a századforduló jómódja, a polgári idill mind-mind visszatükröződik a homlokzaton. Az ablakok feletti díszítés megőrződött az évszázad viharában, és az ablakok közötti stilizált oszlopok, az oszlopok díszessége azt sugallja, hogy az épület nagyobb, mint valójában. A tervezője igyekezett a külső szemlélő számára elhitetni, hogy ez nem egy polgári lakóház, hanem sokkal inkább egy palota: magas, hiszen oszlopoknak kell tartania a tetőt. Az ablakok feletti dísz pedig a timpanon, mely tovább volt hivatott növelni a monumentalitás hatását. 

Az ablaksor bemutatja, hogy egy sok szobás házat látunk, így nemcsak a magasság, de a szélesség, a szobaszám is arról tanúskodik, hogy milyen jómódban él az itt lakó. A homlokzat szélessége egyébiránt is nagyon azt mutatja, hogy az utcafrontot igen hosszan birtokolja az itt lakó, szemben a hosszú parasztházakkal, ahol hátrafelé építkezett a tulajdonos, hiszen nem tudta birtokolni ilyen szélességgel az utcafrontot.”

(Hetyei Gábor)

„A település polgári épületeinek egyike, szépen, szimmetrikusan tagolt homlokzata megbontja az épület hosszú téglalap alakzata miatti és a nagy tető épületet összenyomó vizuális hatását. Az ablakok feletti stukkók hivatottak voltak mutatni a kor divatját, illetve a tulajdonos vagyoni helyzetét, melyek megőrzése a mai kor számára már művészettörténeti jelentőségű.”

(Ecsődi Katalin)

Természetesen egy Janáky által felfedezett épületről is meg kellett kérdeznem az alanyokat; érdekes lehet, hogy hogyan vélekednek, van-e különbség a vélemények között. Talán jobbra értékelik a helyi példákat, mivel az közelebb állhat a szívükhöz. Számomra, ami megragadta a figyelmemet, az a homlokzata volt. Nagyon érdekes, eléggé színes a homlokzata. A sárga, illetve a fakult piros szín egyediséget ad az épületnek. A tető formája is különleges: sok síkból áll, ami érdekessé és értékessé teszi. A megkérdezettek így vélekedtek róla:

„Az épület ablakainak nagysága és a sarkok, illetve a homlokzatot díszítő elemek használata, eltérő színekkel való kiemelése igyekszik ellensúlyozni a tető összenyomó hatását, bár valószínűleg a tető héjazatának cseréjekor eltüntették a tetőszellőző elemeket, melyekből egy az épített oromfalban megmaradt. Az épület szintén a polgári épületek egyik példája.”

(Ecsődi Katalin)

A következő épület, ami a terítékre került az a Szent István utcában található, különlegessége a tornác. Érdekes, hogy két különböző épületet tettek eggyé, így szintkülönbség fedezhető fel a kettő között. Valószínűleg tartom, hogy különböző időpontokban épültek, így más és más jegyeket hordoznak magukon, emiatt a tetősíkok is érdekessé válnak. Akikkel beszéltem, azoknak ilyen gondolatai voltak a házzal kapcsolatban:

„Az épület a mezővárosokra, falvakra jellemző ház, az udvarra néző, oszlopsorral szegélyezett ganggal (verandával). Ez valamikor egy udvarra nyíló többlakásos épület lehetett, mely a tető tagolásánál érhető tetten. 

Egyszerű, letisztult, minimális díszítéssel ellátott épület, mely nem a tulajdonos vagyoni helyzetét, hanem az épület(ek) praktikus használatát hivatott mutatni, azt testesíti meg.”

(Ecsődi Katalin)

Az utolsó épületre, amelyet megvizsgáltunk, szintén a Szent István utcában bukkanhatunk. Ami nagyon megtetszett benne, az a kapu kialakítása volt. teljes bizonyossággal nevezhetjük régiségnek; tetszik, ahogyan beleharap a ház síkjába. A kialakítása miatt a tető tovább lóg az épületen, ezáltal egy fedett tornác szemtanúi lehetünk.  

„Szép, falvakra jellemző épület (tisztaszoba-konyha-szoba kialakítású), melynek személybejáratát fa homlokzattal különítették, látták el. Az évek során az épületre jellemző, oszlopokkal szegélyezett, oldalán nyitott gangot (verandát) beépítették a kor elvárásainak megfelelő plusz helyiségeknek. Ezeknél az épületeknél általában a hátsó, oromfali homlokzatán, (fa)lépcső megközelítési lehetőséggel található a padlás bejárata, mely a lakók terményeinek, élelmiszer tartalékainak a tárolására szolgált.”

(Ecsődi Katalin)

„Gyerekkoromat a Szent István utcában töltöttem. Számomra mindennapi látvány volt a hosszú parasztházak sora, melyek egymásutánisága, mint egy fűrész, úgy vágott bele az ég kékjébe. Mi ezt akkoriban úgy hívtuk - lehet, hogy így is nevezik ezt a fajta építészetet, nem tudom -, hogy fűrészfogas házak. A szabályos, egymáshoz nagyon hasonló épületek ritmust adtak a szemnek, ritmust adtak az utcának. Emlékeimben nem cserépfedéssel élnek a házak, hanem nádtetősként.

Ez a ház egy kicsit különösebb volt a többinél. Ennek homlokzata - a padlásszintnél, a padlásszellőzők körül és között, valamint a héjazat alatt közvetlenül - stukkó jellegű kialakítással díszített. Ez nemcsak szépséget, de egyediséget is kölcsönzött a háznak. Úgy gondolom - nem tudom -, hogy ezt egy kissé jobbmódú paraszt lakhatta. A gyerekkoromban már egy öreg néni élt itt, lehet, hogy az ő felmenői között volt az, akinek a jobb sorsa egyediséget adott a háznak.

Számomra mindig különleges szépséget hordoztak a régi, kopott, javítgatott ablakok, ajtók, kilincsek. Bár a képen nem látható, de a ház famunkái - ajtók, ablakok, a ragalja (?) - a sok évtizedes ütött-kopottas kinézetük ellenére a régmúlt asztalosait, ácsait dicséri. Az ablakok sarokvasai még mindig tartják a korhadt fa finommunkáit, a szarufák lekerekített sarkai azt igazolják, hogy az ácsok adtak a szépségre, nem elégedek meg a funkcionalitással, hanem vágytak arra, hogy egy-egy szakmai mozdulatukkal egyediséget vigyenek az épületbe. Ezzel nemcsak időtállóvá, de megkülönböztethetővé is tették a munkájukat. Az egyediség a mai lakóházak többségéből vagy kiveszett, vagy hivalkodó giccsparádévá vált. A finom egyediség jószerével már csak az évszázados romokban lelhető fel, úgy, mint ebben a Szent István utcai házban, a fűrészfogak ma még fellelhető kicsorbult emlékinél.”

(Hetyei Gábor)

A vélemények megismerése után úgy gondolom, hogy a helyiek, nem építészek (a megkérdezettek között nem volt építész) is észreveszik a szépséget, legalábbis azt, hogy a különleges házak valamiben különböznek az átlagos, gyakoribb típusoktól. Szerintem nem kell építésznek lenni ahhoz, hogy valamilyen szinten kitűnjön számunkra az érték az utca forgatagából.

Hetyei Réka

Források:

Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon, 103. oldal

Képek forrása:

1. kép: Szalinárium - Adonyi Kalendárium 2017

2. kép: Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon

3. kép: Szalinárium - Adonyi Kalendárium 2017

4. kép: Szalinárium - Adonyi Kalendárium 2017