Portó omladozó homlokzatai

Portó Portugália második legnagyobb városa, amely történelmében és hangulatában egy mediterrán kikötővárosra emlékeztet. Minden bája és varázsa ellenére, - mert van neki bája és aki meglátogatja, nehezen tud csak elszakadni tőle – az óváros omladozik. Sok helyen már csak a homlokzat áll.  Ennek egyik oka az 1920-as években hozott törvény, amely szabályozta a bérleti díjakat, így nem volt elég pénz a felújításokra; a másik, hogy a történelmi belváros, a Ribeira negyed az UNESCO által számon tartott világörökség része, így nem lehet lerombolni, hanem csak fel lehet újítani.

Hiány-gesztusok

Szükség és hiány - hasonló szavak, mégis, egy árnyalatnyi különbség elválasztja őket. A mi szóhasználatunkban most a 'szükség' tudatos igény, melynek konkrét, kézzelfogható határai vannak, pótlásával ki-egészítünk. A 'hiány' számunkra ennél titokzatosabb fogalom, kiterjedése homályos, helyét hozzáadással töltjük be.

A spontán építészetről beszélgetve megállapítottuk, hogy főként 'szükség-mozdulatai' vannak, emellett viszont találtunk 'hiány-gesztusokat' is. Ezek inkább apró adalékok, amikről sokszor nehéz megfogalmazni, hogy miért ragadják meg a figyelmünket. Gesztusok, mert ez a szó magában hordozza a figyelmességet, a gondoskodást.

KERÍT ÉS REPREZENTÁL

Soha nem kedveltem a kerítéseket. A félreértés elkerülése végett, illetve tisztázásul: európai kultúránkat azt hiszem jogosan alapul véve nem tartom elítélendőnek és haszontalannak a kerítés intézményét, nem gondolom, hogy baj lenne a telek határát jelölni. Ennek viszont vannak módjai, szintjei, kéne hogy akadjon valahol határa a határnak is. Problémám elsősorban a fal jellegű, minden bizonnyal birodalmakat ölelő példányokkal van. Személy szerint nem tudom, mégis kitől félünk, illetve kinek bizonyítunk? A kérdések természetesen amolyan költőiek. A gyűjtés során Budakeszi egyik szegletét járva igyekeztem összeszedni egyfelől a teljesség igénye nélkül, másfelől pedig önkényesen, a mondandómat alátámasztandó kerítéseket.