Új félév, új téma: Modernszelídítés

Európában a világháborúk közötti két évtized volt a modern építészet kialakulásának és elterjedésének fantasztikus időszaka. Budapesten sem volt ez másképp, akkoriban épültek ki olyan, zömmel modern területek, mint az Újlipótváros vagy Lágymányos. Azt várnánk, hogy a házak jellemzően Bauhaus vagy nemzetközi modern stílusúak, a hófehér homlokzatokon semmi dísz, semmi esetlegesség. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk!

Amit látunk, nem ilyen puritán és elvszerű. A homlokzatok általában színezett nemesvakolatot kapnak, de nem ritka a tégla, a kő és a műkő sem. Karakteres részletekkel, dús ornamentikával, lendületes formálással találkozunk lépten-nyomon. Honnan kerülnek ezek az elemek az alapjában véve racionálisan szerkesztett modern épületekre?

Egy részük a múltból öröklődött. Az épp elmúlt szecesszió emléke még itt van, ahogy az eklektikus Budapest hatása sem elhanyagolható. Vannak kortárs áramlatok is, mint a szertelenül díszítő art deco és az ívekkel operáló streamline modern. Meghatározó az olasz eredetű, klasszicizáló novecento és mérsékelt párja, a racionalizmus is. És vannak a magyar motívumokból táplálkozó nemzeti építészeti törekvések. Mi a közös ezekben? Leginkább a végeredmény sűrűsége, az építészeti történések mennyisége, és az ebből következő befogadhatóság, szerethetőség. Ezekben az épületekben nagy eséllyel nem csak a laikusok, az építészek is örömüket lelik.

Ezt a jelenséget, a modern építészet megszelídítését próbáljuk meg feltérképezni a félévben. Lesznek városi séták, előadások, műhelymunka, lesz hallgatói feladat is konzultációval. Izgalmas lesz! 

A részleteken még dolgozunk Dévényi Tamással, aki a félévben végig velünk lesz, mármint a házigazdákkal: Jancsó Miklóssal, Máthé Dórával és Peitl Péterrel.

kép: Budapest, Fő utca 37/c
grafika: Máthé Dóra

Enyészet - Lakatos Fanni

Az omladozó vakolatok, a korrodált felületek, a növények térnyerése a természet erejének bizonyítékai, amely ezerféle lenyomatot hagy az ember által épített mesterséges környezeten.

Az épületek, az élőlényekhez hasonlóan, előbb-utóbb elenyésznek. Ez egy hosszú folyamat, amely során újabb és újabb felületeket fest az idő. Karakterük abban rejlik, hogy a pusztulás formája területenként hasonlóképpen jelenik meg, viszont nincs közöttük két ugyanolyan. Előjönnek a régi rétegek, vagy éppen újak formálódnak, amelyek váltakozásából megértjük a múltat, és érezzük a jelent.

A gyűjteményemben sorakozó felületek egy-egy terület, épület vagy építmény akkori karakterét mutatják be, amikor a képek készültek, amelyet a valóságban már nem találunk meg többé. Az elmúlás szépsége, így ezeknek az épületeknek a szépsége is ebben a folyamatos változásban rejlik. 

Párban szép az élet - Talmácsi Áron

A félév során nagyon sok szép történetet hallottam a gyűjtésről, és annak már művészeti szintre emeléséről. Így a feladaton sokat töprengtem, de nem tudtam rávenni magamat egy csempe-, kilincs-, küszöb- vagy erkélygyűjtésre, én nem szoktam ilyen fotókat gyűjteni. 

Barátnőm szülei biatorbágyiak, így sokszor megteszem a várost átszelő gyalogtávot. Egyik ilyen séta közben jött a gondolat, hogy milyen fura ez az utca, nem is csak azért, mert tulajdonképpen két utca, de mégis egy, középen egy nagyon keskeny park területtel. Inkább azt jelenséget tapasztaltam, hogy mintha már láttam volna ezt a házat, így kapva kaptam az alkalmon és végigfotóztam az utcai homlokzatokat, majd elkezdtem őket egymáshoz társítani. Végül érdekesmód párok jöttek ki ebből, mintha ők is hatalmasra nőtt biatorbágyi falu falusai lennének. 

Érdekes volt megfigyelni, hogy a kis díszítőelemek, frazírok, vagy maguk a funkcionális részek megoldásai is hajaznak egymáséira. Ez nem egy unikális építeszeti vagy emberi jelenség, mindenhol ott van, a mintakeresés, a tudatalatti tápláléka. A Dózsa György utca mikroklímája is rendelkezik egy láthatalan építészeti könyvtárral, adatbázissal. Jó szórakozás volt ezt felfejteni. 

ELŐ / UTÓ / TEREM - Holcsek Tamás

Gyűjtésem helyszíne az utcánk. 12 év változásainak értelmezése előtereken és közmondásokon keresztül.

Az előterek a társasház egységéből kinyúló egyének. Ezeken a pontokon kapcsolódik a személyes lakótér az udvarral. Itt tapasztalható a spontán hozzátétel legintenzívebb módon az egységhez, ezáltal a sokság létrejötte a társasházban. Az  időbeni változás is ezeken a kapcsolódási pontokon a leggyorsabb. 

Csúfító kényelem - Rácz-Enzsöl Domonkos

Gyűjtésem témájaként először mindenképp valami szépet akartam választani; díszes kilincseket, szobrokat, izgalmas homlokzati elemeket. Városi sétám közben egy igen furcsa “díszítő elemre” lettem figyelmes, amely nem képvisel komoly esztétikai értéket, mégis sok épületen megjelenik a timpanonnal díszített ablakok mellett. Ez nem más, mint a légkondicionáló berendezés kültéri egysége, amelyet olyan könnyedséggel akasztanak fel a homlokzatokra, mintha mindig is ott lett volna a helye. Megtetszett a két világ abszurd egymás mellett élése, így elkezdtem vadászni az ilyen épületeket.

Úgy gondolom, ez a ‘probléma’ nem csak a historizáló épületeket fenyegeti. A mai világban, ahol egyre többen élnek a légkondicionáló lehetőségével, fel kell tennünk a kérdést: hagyjuk, hogy a kényelem uralja az esztétikát, vagy találunk egy olyan megoldást, amely harmóniában tartja mindkét értéket? 

Házszámok - Vass Levente

A házszámok elengedhetetlen részei a mindennapjainknak, ezek alapján tájékozódnak az emberek az utcákban. Házszámok nélkül nem jutnának el a levelek hozzánk, nehezebben találnának meg az ismerőseink, amikor vendégségbe hívjuk őket.

Említésre méltók a házszámok elődjeiként szolgáló táblácskák, a házjegyek. A házjeggyel jelölték meg az ingatlanokat a tulajdonosok, melyek idővel örökletes jelképpé váltak a paraszti és polgári származású családoknál. 

Gyűjtésem a közvetlen lakókörnyezetemben lévő épületek házszámairól szól, ahol megtekinthetjük milyen különböző módokon jelölik meg az emberek az otthonukat. 

Mennyezeti körképek - Bárány Bella

Kupolák, melyeket a leggyakrabban bazilikákban, székesegyházakban, múzeumokban, mecsetekben és palotákban (… stb.) találunk. Részemről ebben a gyűjteményben a bazilikák és székesegyházak mennyisége a jelentős.

Amikor betérek egy ilyen helyre, jómagam leginkább az épület szépségeire vagyok kíváncsi. Ezeken belül is a kupolák lenyűgöző drámaiságára. A kupolák kidolgozottsága, részletei mindig is elkápráztattak, már egészen korán elkezdtem ezeket megörökíteni. 

Fotózás során rájöttem, hogy ezek a háromdimenziós képek könnyen redukálhatók kétdimenziós képpé. Tulajdonképpen ezek a képek úgy néznek ki, mint a mandalák lentről nézve.

Az alulról való fotózás lehetővé teszi a részletek hangsúlyozását és az egyedi építészeti vonalak kiemelését. 

Pollerek - Vigyikán Vince

“A poller egy erős, rövid, függőleges oszlop. A kifejezés eredetileg a rakpartokon lévő, főként hajók kikötésére használt betonelemekre utalt. Ma már a közúti forgalom terelésére felszerelt oszlopokra is vonatkozik, valamint azokra az oszlopokra, amelyek megakadályozzák a gépjárművek gyalogosokkal és épületekkel való ütközését.” - olvashatjuk a Bollard szócikk alatt az angol nyelvű Wikipédián. Az említett szerkezeteknek százai mellett mehetünk el egy nap, mégis kevésszer tudatosul bennünk, hogy egy-egy utcaképre mekkora hatással lehetnek, vagy hogy mennyire el tudnak használódni az évek, évtizedek alatt. Nem értjük, milyen rendszer szerint helyezik el őket, panaszkodunk, ha az utunkba kerül. Ha viszont nem találjuk a helyén és foghíjasnak tűnik egy poller sor, rögtön mindenkinek hiányozni kezdenek.

A gyűjtést a jarokelo.hu városi hibabejelentő weboldal ihlette, ahol közel 2000 hibát rögzítettek poller címkével ellátva. A gyűjtés során elsősorban nem a kidőlt, elhajlott oszlopok fotózása volt a cél, hanem minden hiba, módosítás rögzítése, ami egy forgalomterelőt érhet. Az idegesen lecsavart záróelemek, a kreatívan elhelyezett hirdetések és az újragondolt hamutartók mindegyike megtalálható a képek között, árulkodva egy városi viselkedésformáról, ami egy nagyobb és pontosabb gyűjtés alapjául szolgálhat a jövőben. 

Planespotting - Merza Gábor

Szívemhez közel álló téma volt mindig is a repülés. Éppen ez volt az oka annak, hogy 10 éves koromtól kezdve rendszeres látogatója voltam a repülőtérnek, ahol sok-sok órán keresztül néztem a le- és felszálló repülőgépeket és már az első alkalommal beszippantott ez a különleges világ.

Az idő előrehaladtával elkezdtem megörökíteni ezeket a számomra kedves pillanatokat. Sok esetben különleges kompozíciókat lehet készíteni a sokszínűbbnél sokszínűbb gépmadarakról, amelyek városi környezetben láthatóak. Érdekes a fotókat úgy komponálni, hogy az előtérben a fő téma a repülés maradjon, de a háttérben egy toronyház, épület vagy városi sziluett tűnjön fel. Az évek alatt összegyűlt rengeteg érdekes fotó közül így most ezekből következik egy válogatás. 

Falak meséi - Kovács Áron

Az európai nagyvárosokban található mural artok, vagyis az utcai falfestmények kiemelkedő művészeti élményt nyújtanak és mély kulturális hatást gyakorolnak. Ezek a festmények nem csupán esztétikailag gazdagítják a városi panorámát, hanem olyan kreatív kifejezésmódok, melyek közvetlen kapcsolatot teremtenek a város és lakói között. A mural artok gyakran tükrözik a város történelmét, kultúráját és az éppen aktuális társadalmi kérdéseket, így érzelmileg és intellektuálisan is megragadják a nézőket. A szabadon hozzáférhető művészeti alkotások demokratikusan hozzák közelebb a művészetet a szélesebb közönséghez, miközben az elhagyott területeken új életet lehelnek a városba. A mural artok tehát nemcsak vizuális élményt nyújtanak, hanem a városi környezet gazdagításával és a közösségi kötelékek erősítésével is járnak. 

MAGYAR!(?) - Ortó Tünde Mária

Mitől magyar a magyar kiállítás? Van-e olyan dolog, ami összefogja, egy szó, amivel körülírható évek, évtizedek magyar reprezentációja az építész berkekben?

Gyűjtésemben arra tettem kísérletet, hogy megtaláljam a közös nevezőt a kétévenkénti építészeti biennálé magyar kiállításai között. Az elmúlt 19 év 10 magyar kiállítását vettem górcső alá.

Első gondolatra ez egy izgalmas kísérlet volt számomra, majd egyre nagyobb kihívássá vált. Ahogy haladtam vissza az években, úgy estem egyre nagyobb kétségbe is. Olyan színes-szagos kavalkádot találtam a reprezentáció kapcsán, ami öngyilkosságra késztette a kezdeti naivitásomat - hogy kapcsolatot, közös pontot találjak a kiállítások között.

Ezt azonban mégsem kudarcként élem meg, hiszen izgalmas dolgokkal találkozhattam: a közösségi összefogás erejével, országok közötti kollaborációval, kapcsolatteremtéssel, a szépség mibenlétével. Ezekből a munkákból ihletet és motivációt tudtam meríteni, így azt gondolom, pozitív végeredmény nélkül is volt értelme kutatásomnak.

Kipp-kopp: kopogtatók Toszkánából - Károssy Dóra

Toszkána történelmi városaiban járva rengeteg gondosan megmunkált, apró részletre bukkanhatunk az épületeken a kilincsektől kezdve a kulcslyukakon át az ajtókopogtatókig. A reneszánsz idején Itáliában fellángolt a bronzművészet, ezzel az anyaggal használati tárgyakat munkáltak meg, bútorokat díszítettek, és emellett az építészetben is helyet kapott. A motívumok általában emberi, állati, vagy képzeletbeli mintákon alapultak.

A kopogtatóknak ezer arca van. Nem csupán egyszerű geometrikus formák jelennek meg az ajtókon: részletesen megformázott, kifejező arcot öltő ördög-, oroszlán-, vagy éppen szörnyfejek is megfigyelhetők. Az ajtókopogtatók fizikai kapcsolatot teremtenek az emberek és a ház, az vendégek és a házigazdák között. Érkezéskor a kopogtató felé nyúlunk először, mielőtt a kilincset lenyomva belépnénk. Sok házban ma sincs csengő bekötve, a kopogtatók így sok esetben nem csupán dísznek maradtak fent, hanem évszázadok óta használatban vannak.

A gyűjteményben a kedvenceimet szedtem össze az olaszországi nyaralásunk során fotózott kopogtatók közül.

Tereink megdermedt arcai - Shelemekhov Mark

Utazásaim alatt és helyszínek megtekintésénél szeretek alaposan fotózni. Legtöbbször ezek épületek és mindennapi dolgok, amelyeket mindenki más is fényképez, de szeretek szobrokról is képeket készíteni. Mivel nagyon szeretek rajzolni, a különböző szoborművek számomra az egyik legérdekesebb referencia, ami miatt szeretem gyűjteni őket.

Utazásaim alatt a gyűjteményem bővítése vagy maga a fotós emlékek elkészítése sose konkrét cél, hanem mindig magától jön, és mindig véletlenszerűen találok rá arra, ami engem érdekel.

Az időben megfagyasztott alakzatok, arcok és mozdulatok esetleges felhasználása és tanulmányozása lenne a cél, a látott elmentése mellett. Bár a mindennapok alatt sokkal több emberrel találkozom, mint szoborral, az utóbbinak az arcait és formáit sokkal jobban szeretem felhasználni referenciaként, mivel sokkal plasztikusabbak, és legtöbbször az emberi anatómiát sokkal jobban le tudom róluk olvasni. A szobrok térbelisége, formavilága, árnyékai, dinamikussága vagy statikussága, és az arcok kifejező ereje az, amit a gyűjteményemmel szeretek saját magamnak megőrizni.

Annak ellenére, hogy a gyűjteményem célja az lenne, hogy az anyag valamilyen formában hasznos legyen nekem a jövőben, a legtöbb esetben nem szoktam újra elővenni, de a gyűjtést folytatom, mivel a gondolat, hogy talán még jól jön, marad.

Időívek - Uherkovich Gál Győző

Választott témámban román kori templomok belsejével szerettem volna foglalkozni, ezeknek részleteit elkapni. Több templomból kívántam dolgozni, de végül arra jutottam, hogy egy számomra kedves helyről készítem el gyűjteményem, mely a Pannonhalmi Főapátság bazilikája.

Számos alkalommal jártam e helyen, ültem végig liturgiákat, olykor unalmammal küzdve a látványban kerestem izgalmat, ekkor tűnt fel a templom néha kissé esetlen geometriája, hibái, valamint gyönyörködtető szépsége is, melyet a kis részletek sokszínűségének is köszönhet. 

A gyűjtemény fő témája tehát a 800 éves későromán-koragót stílusú bazilika, annak pillérfejezetei lettek. Ezekből a gótikus stílusra jellemző bimbós fejezetekből nincs két azonos a bazilikában, ezekből készítettem egy válogatást, főként a fő és mellékhajók közötti pillérek fotózásával.

Az ehhez hasonló helyek több évszázadon keresztül szolgálják az Embert, és míg a mi földi létünk múlandó, időtlen ívekként vannak jelen felettünk. 

Lépésről lépésre - Oleár Viktória

Végtelen magas emeleteket mászok meg, természetesen sietek valakihez, vagy a falhoz lapulva araszolok a körfolyosón. Nem vagyok se kint, se bent. De mindig úgy érzem, történni fog valami nagyon fontos, vagy épp hazaérkezem.

Amikor elsőévesként az első óránkon ültünk építész hallgatóként, azt mondták nekünk, hogy a városi sétáink során nézzünk fel, mert az épületek teteje megannyi izgalmas részletet rejt. 

Ezt a szokást folytattam akkor is, amikor besurrantam egy-egy épületbe, mert észrevettem, hogy az ajtók mögött rejtőző ívek és csigában kanyargó lépcsők legalább ennyire különlegesek.

Fogópont - Halmschlager Mária

Nagyon érdekes téma számomra, hogy amikor kontaktusba kerülünk egy épülettel, milyen első tapasztalataink lesznek. Általánosan a vizuális megjelenés után az első taktilis tapasztalás az épülettel a kilincs/ajtóhúzó érintése, használata.

Gyűjtésem során olyan ajtóhúzókat mutatok be, melyek valamilyen módon eltérnek a szokásos, mai gyártmányoktól, valahogyan befolyásolják a vizuális és a taktilis tapasztalás élményét.

Érdekes megfigyelés, hogy egyes „fogópontok” az érzékelés mely aspektusát tartják fontosnak. Néhol a vizualitás, néhol az épület funkciójának, üzenetének valamilyen fajta leképezése a cél, olykor az anyagválasztások, az ergonómia dominál, mint vezérelv, néha pedig a szükség szülte pótlásokra bukkanhatunk.

Itt valami furcsa - Csepregi Csongor

Budapest, mint minden nagyváros, igen sokszínű és sok elemből álló házak halmaza. Ez a tíz kép egy nagyobb gyűjteménynek a részlete, ahol olyan épületeket kerestem, amelyek a saját környezetüktől akár egy, vagy több szempontból erősen különböznek. 

A bemutatott példák nem kritikák, csak a jelenség érdemel figyelmet: itt valami más történik, itt valami furcsa! Ami érthető és elfogadható egy olyan városban, ahol a szomszédos épületek építési éve között akár több mint száz év is eltelhetett.

Sarkok/találkozások - Márton Anna

Két él találkozásánál létrejön egy sarokpont. Mint egy kézfogáskor két ember között, itt is egy új egység jön létre. Házak esetében hasonlíthatjuk ezt egy egyszerű kocka sarkához. Ha jó szemszögből figyeljük, egy érdekes térbeli elem tárul elénk. Fotókon ennek azonban síkbeli lenyomatát látjuk csak, ahol sokszögek adják vissza a valóságot.

Gyűjtésem képei Budapesten bóklászva készültek. Mindig érdekesnek találtam, hogy az utcán végigsétálva a házak síkszerű szövetében egy egyszerű nézőpontváltással, hogyan tárul fel egy-egy sarok látványa. 

A sarokházak sokfélék lehetnek. Gyakori, hogy kiemelet figyelmet szenteltek nekik, és így erkélyeket, ablakokat látunk a homlokzaton. Akad, hogy díszítették, de az is előfordul, hogy teljesen csupaszon hagyták őket. 

Érdemes néha-néha megfigyelni ezeket az érdekes téri találkozásokat, amihez csak annyira van szükség, hogy egy pillanatra megálljunk és feltekintsük, mielőtt befordulunk egy utcasarkon.

…mint a vakablak - Pap Rebeka Eszter

A vakablakokat, mint kiderült, nehéz kiszúrni, még akkor is, ha külön keresi őket az ember. Direkt ez a céljuk. Arra szolgálnak, hogy tovább vigyék a homlokzaton az ablakok ritmusát, ne törje azt meg egy üres falfelület, és eközben minél észrevétlenebbek maradjanak. A vakablakok ritkán keresik a feltűnést, boldogan elbújnak ablakszomszédaik mellett, és élvezik, hogy minden járókelő tekintete átsiklik felettük. Alattomos jószágok, igazi szemfényvesztők. Nincs itt semmi látnivaló! - üzenik a vakablakok, és megpróbálják eltereni az ember figyelmét, hogy véletlenül se gondolkozzunk el azon, hogy mi lehet mögöttük, miért szakad meg náluk az ablaksor. Annyira beolvadnak a környezetükbe, hogy már hazaértem két vakablak-kereső expedícióról, amikor észrevettem, hogy a társaházunkban is van egy, és én rendszeresen elsétálok mellette. Ez kifejezetten rosszul érintett. 

Úgy érzem tehát, hogy szükség van egy gyűjteményre, ami nem engedi a vakablakoknak, hogy észrevétlenül elsuhanjanak a radar alatt, hanem csakazértis bemutatja őket, egyedül. Mert nekik is van ám egyéniségük, csak jól rejtegetik. 

Égfogyatkozás - Schlachter Kincső

AVAGY A VILÁG, AHOGYAN ÉN LÁTOM

gyűjtemény a fentről

ha tízszer ennyi ujjam lenne, sem tudnám megszámolni, hányszor hallottam gyerekként, hogy “ne bámészkodj felfelé, mert orra esel!” - mondanom sem kell, hogy ezek a szavak nem tántorítottak el, másképp nem készülne ez a gyűjtemény.

aztán az évek során elkezdtem megörökíteni a bámészkodásom tárgyait. talán azért éppen felfelé, mert arra nincsenek zavaró tényezők: nem sétál be senki, nincsenek szétdobált szemetek, csak az ég van, egy örökké változó háttér, ami valahogy mégis mindig ugyanaz. 

a félév folyamán igyekeztem felfedezni a rendszert abban, ami eddig csak a tudatalattimban műkődött. egy gyűjtemény, amit úgy gyarapítottam a fotóim között, hogy észre sem vettem.

jelen válogatást az ég-épített környezet arányának változása határozza meg.