Szépségszelídítés

Janáky István könyve, “Az építészeti szépség rejtekei” egyik épületét szeretném különböző rétegeiben elemezni, megkísérelni annak szépségét megérteni, különböző elemzési szempontok segítségével.

Az épületem kiválasztásakor is már nagyon tetszett, de nem tudtam megfogalmazni, mit gondolok szépnek benne. Ahogyan teltek a hetek, egyre biztosabban éreztem, hogy nem fogunk egyértelmű választ találni a félév elején feltett kérdésre: Mit keresett Janáky? 

Elemzésem ezáltal valójában egy kiélezett önirónia, hiszen már a feladat megkezdésekor egyértelmű volt, hogy akár milliméterről milliméterre is elemezhetem az épületemet, valójában csak bizonyítom, hogy az esztétika és az ízlés sosem lehet teljesen racionális kérdés. 

Esterházy Pétert idézve a “A szépség vad és szelídíthetetlen”, így ennek értelmében egy születésétől kudarcra ítélt harcra kelek, hogy megszelídítsem a Budai út 74. szépségét.

Először az épület sziluettjét szeretném szemügyre venni. Az épület a környezetében arányos képet mutat, földszintes magassága a forgalmas utca többi épületéhez hasonló, talán az átlagosnál kisebb, de nem groteszk módon, csak amolyan bájt adva. A szabadon álló épület a szemközti járdáról állva mint egy síkkompozíció tárul a szemünk elé, amely nagy egésze is a látvány egyik mozaikját képzi. 

Az épület főbb geometriai arányait tekintve kiemelendő, hogy az egyszerű formákból áll. Valójában két összenőtt téglalapra helyezett trapéz alkotja az épület geometriáját, amelyeknek aránya nem valamilyen nevezetes arányosság képviselője, nem hirdeti például az aranymetszés nagyszerűségét, csak az ésszerű, egyszerű szerkesztés szépségét. 

Ami az épület főbb szerkesztő vonalait illeti, kiemelném az ábrázolásban tett árnyalati és méretkülönbségeket, amivel jelezni szerettem volna azok fontotossági sorrendjét. A kevés, de annál erősebb vertikális tagolást harmonikusan egészíti ki a több, finomabb horizontális szervezővonal. A szerkesztési vonalak kihoznak viszont egy a szabályosaknál sokkal érdekesebb elemet, a hibákat, az épület szeplőit, amelyek ebbe a rendszerbe nem illenek bele. Ilyen például a felső ablak, amely a középvonaltól kissé elhúzva töri meg a szimmetriát. Feltehetőleg aki nem vizsgálja közelebbről az építményt, annak soha nem tűnik szembe ez a kis különbség, de magabiztosan állítom, hogy Janáky képzett szemei felismerték ezt a szabályszerűtlen elemet, és az ezáltal okozott játékosság is oka lehetett az épületről készült fotónak. 

Anyaghasználatában az épület érdekes módon tér el a környező épületektől. Az ablakok keretezésén kívül a fa megjelenik az oromfal előtt is, a tető folytatásaként íves formavilággal.

A falazat és az újonnan épült kerítés anyaga ugyanaz, a helyben jól ismert és régóta használt sóskúti mészkő. Szabályos rakásképe és textúrája egységességet, míg színbeli eltérései izgalmat adnak a homlokzat képéhez. A tető feltehetőleg azbesztcementes műpala, amelynek semleges tónusa és természetes mintázata méltó lezárást ad az épületnek.

A részletek közül kiemeltem az íves fa felépítményt és a félköríves ablakot, amelyek izgalmas kiegészítései az oromfalnak. Mindkettő elem aprólékos megmunkálással van kivitelezve, bár itt csak villanásnyi képkockák, apró részleteiket figyelve elveszhet bennük a szemlélő.

Az eresz alatt párkányt idéző fogsor található, ami az egyik oldalon már letört, de értékes koronázó tagozatidézés, amelyet feltehetőleg szintén csak a szemfülesek vesznek észre.

A következő kiemelt részlet az ablak, amelynek nem csak a szép arányokkal osztott üvegezése fogott meg, hanem a kváderezést idéző keretezése is.

Az utolso szemelvény az épület egyik legfontosabb vertikális rendező ereje, az épület tükrösségének tengelyét jelölő fehér rakáskép.  Az ablakok alsó síkjától induló kiemelés felül a vízszintes világos tengelybe csatlakozik be. 

Az utolsó ábrán pedig a valós, finom egységet alkotó színekkel együtt szeretném a gondolati színeket is beemelni, ezzel gombolyítva ki a kezdeti vélekedésem fonalát. Hiszen bármilyen erővel is vizsgáltam, kutattam, kerestem, mindig úgy éreztem, hogy egy dimenziót még kihagyok, ezzel együtt minél mélyebbre mentem, egyre messzebb kerültem a megoldástól. 

Így végül arra jutottam, Esterházynak kell igazat adnom; Janáky István hiába terelte a könyve lapjaira a szépség egyes példáit, neki sem sikerült megszelídíteni azt, megfoghatatlanságuk adják ezeknek az épületeknek a legnagyobb érzelmi és értelmi töltetüket, hatásukat. 

Módly Emőke

Források:

Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon

Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből

Képek forrásai:

Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon, 90. oldal

Saját fotók