Enyészet - Lakatos Fanni

Az omladozó vakolatok, a korrodált felületek, a növények térnyerése a természet erejének bizonyítékai, amely ezerféle lenyomatot hagy az ember által épített mesterséges környezeten.

Az épületek, az élőlényekhez hasonlóan, előbb-utóbb elenyésznek. Ez egy hosszú folyamat, amely során újabb és újabb felületeket fest az idő. Karakterük abban rejlik, hogy a pusztulás formája területenként hasonlóképpen jelenik meg, viszont nincs közöttük két ugyanolyan. Előjönnek a régi rétegek, vagy éppen újak formálódnak, amelyek váltakozásából megértjük a múltat, és érezzük a jelent.

A gyűjteményemben sorakozó felületek egy-egy terület, épület vagy építmény akkori karakterét mutatják be, amikor a képek készültek, amelyet a valóságban már nem találunk meg többé. Az elmúlás szépsége, így ezeknek az épületeknek a szépsége is ebben a folyamatos változásban rejlik. 

Párban szép az élet - Talmácsi Áron

A félév során nagyon sok szép történetet hallottam a gyűjtésről, és annak már művészeti szintre emeléséről. Így a feladaton sokat töprengtem, de nem tudtam rávenni magamat egy csempe-, kilincs-, küszöb- vagy erkélygyűjtésre, én nem szoktam ilyen fotókat gyűjteni. 

Barátnőm szülei biatorbágyiak, így sokszor megteszem a várost átszelő gyalogtávot. Egyik ilyen séta közben jött a gondolat, hogy milyen fura ez az utca, nem is csak azért, mert tulajdonképpen két utca, de mégis egy, középen egy nagyon keskeny park területtel. Inkább azt jelenséget tapasztaltam, hogy mintha már láttam volna ezt a házat, így kapva kaptam az alkalmon és végigfotóztam az utcai homlokzatokat, majd elkezdtem őket egymáshoz társítani. Végül érdekesmód párok jöttek ki ebből, mintha ők is hatalmasra nőtt biatorbágyi falu falusai lennének. 

Érdekes volt megfigyelni, hogy a kis díszítőelemek, frazírok, vagy maguk a funkcionális részek megoldásai is hajaznak egymáséira. Ez nem egy unikális építeszeti vagy emberi jelenség, mindenhol ott van, a mintakeresés, a tudatalatti tápláléka. A Dózsa György utca mikroklímája is rendelkezik egy láthatalan építészeti könyvtárral, adatbázissal. Jó szórakozás volt ezt felfejteni. 

ELŐ / UTÓ / TEREM - Holcsek Tamás

Gyűjtésem helyszíne az utcánk. 12 év változásainak értelmezése előtereken és közmondásokon keresztül.

Az előterek a társasház egységéből kinyúló egyének. Ezeken a pontokon kapcsolódik a személyes lakótér az udvarral. Itt tapasztalható a spontán hozzátétel legintenzívebb módon az egységhez, ezáltal a sokság létrejötte a társasházban. Az  időbeni változás is ezeken a kapcsolódási pontokon a leggyorsabb. 

Csúfító kényelem - Rácz-Enzsöl Domonkos

Gyűjtésem témájaként először mindenképp valami szépet akartam választani; díszes kilincseket, szobrokat, izgalmas homlokzati elemeket. Városi sétám közben egy igen furcsa “díszítő elemre” lettem figyelmes, amely nem képvisel komoly esztétikai értéket, mégis sok épületen megjelenik a timpanonnal díszített ablakok mellett. Ez nem más, mint a légkondicionáló berendezés kültéri egysége, amelyet olyan könnyedséggel akasztanak fel a homlokzatokra, mintha mindig is ott lett volna a helye. Megtetszett a két világ abszurd egymás mellett élése, így elkezdtem vadászni az ilyen épületeket.

Úgy gondolom, ez a ‘probléma’ nem csak a historizáló épületeket fenyegeti. A mai világban, ahol egyre többen élnek a légkondicionáló lehetőségével, fel kell tennünk a kérdést: hagyjuk, hogy a kényelem uralja az esztétikát, vagy találunk egy olyan megoldást, amely harmóniában tartja mindkét értéket? 

Házszámok - Vass Levente

A házszámok elengedhetetlen részei a mindennapjainknak, ezek alapján tájékozódnak az emberek az utcákban. Házszámok nélkül nem jutnának el a levelek hozzánk, nehezebben találnának meg az ismerőseink, amikor vendégségbe hívjuk őket.

Említésre méltók a házszámok elődjeiként szolgáló táblácskák, a házjegyek. A házjeggyel jelölték meg az ingatlanokat a tulajdonosok, melyek idővel örökletes jelképpé váltak a paraszti és polgári származású családoknál. 

Gyűjtésem a közvetlen lakókörnyezetemben lévő épületek házszámairól szól, ahol megtekinthetjük milyen különböző módokon jelölik meg az emberek az otthonukat. 

Mennyezeti körképek - Bárány Bella

Kupolák, melyeket a leggyakrabban bazilikákban, székesegyházakban, múzeumokban, mecsetekben és palotákban (… stb.) találunk. Részemről ebben a gyűjteményben a bazilikák és székesegyházak mennyisége a jelentős.

Amikor betérek egy ilyen helyre, jómagam leginkább az épület szépségeire vagyok kíváncsi. Ezeken belül is a kupolák lenyűgöző drámaiságára. A kupolák kidolgozottsága, részletei mindig is elkápráztattak, már egészen korán elkezdtem ezeket megörökíteni. 

Fotózás során rájöttem, hogy ezek a háromdimenziós képek könnyen redukálhatók kétdimenziós képpé. Tulajdonképpen ezek a képek úgy néznek ki, mint a mandalák lentről nézve.

Az alulról való fotózás lehetővé teszi a részletek hangsúlyozását és az egyedi építészeti vonalak kiemelését. 

Pollerek - Vigyikán Vince

“A poller egy erős, rövid, függőleges oszlop. A kifejezés eredetileg a rakpartokon lévő, főként hajók kikötésére használt betonelemekre utalt. Ma már a közúti forgalom terelésére felszerelt oszlopokra is vonatkozik, valamint azokra az oszlopokra, amelyek megakadályozzák a gépjárművek gyalogosokkal és épületekkel való ütközését.” - olvashatjuk a Bollard szócikk alatt az angol nyelvű Wikipédián. Az említett szerkezeteknek százai mellett mehetünk el egy nap, mégis kevésszer tudatosul bennünk, hogy egy-egy utcaképre mekkora hatással lehetnek, vagy hogy mennyire el tudnak használódni az évek, évtizedek alatt. Nem értjük, milyen rendszer szerint helyezik el őket, panaszkodunk, ha az utunkba kerül. Ha viszont nem találjuk a helyén és foghíjasnak tűnik egy poller sor, rögtön mindenkinek hiányozni kezdenek.

A gyűjtést a jarokelo.hu városi hibabejelentő weboldal ihlette, ahol közel 2000 hibát rögzítettek poller címkével ellátva. A gyűjtés során elsősorban nem a kidőlt, elhajlott oszlopok fotózása volt a cél, hanem minden hiba, módosítás rögzítése, ami egy forgalomterelőt érhet. Az idegesen lecsavart záróelemek, a kreatívan elhelyezett hirdetések és az újragondolt hamutartók mindegyike megtalálható a képek között, árulkodva egy városi viselkedésformáról, ami egy nagyobb és pontosabb gyűjtés alapjául szolgálhat a jövőben. 

Planespotting - Merza Gábor

Szívemhez közel álló téma volt mindig is a repülés. Éppen ez volt az oka annak, hogy 10 éves koromtól kezdve rendszeres látogatója voltam a repülőtérnek, ahol sok-sok órán keresztül néztem a le- és felszálló repülőgépeket és már az első alkalommal beszippantott ez a különleges világ.

Az idő előrehaladtával elkezdtem megörökíteni ezeket a számomra kedves pillanatokat. Sok esetben különleges kompozíciókat lehet készíteni a sokszínűbbnél sokszínűbb gépmadarakról, amelyek városi környezetben láthatóak. Érdekes a fotókat úgy komponálni, hogy az előtérben a fő téma a repülés maradjon, de a háttérben egy toronyház, épület vagy városi sziluett tűnjön fel. Az évek alatt összegyűlt rengeteg érdekes fotó közül így most ezekből következik egy válogatás. 

Falak meséi - Kovács Áron

Az európai nagyvárosokban található mural artok, vagyis az utcai falfestmények kiemelkedő művészeti élményt nyújtanak és mély kulturális hatást gyakorolnak. Ezek a festmények nem csupán esztétikailag gazdagítják a városi panorámát, hanem olyan kreatív kifejezésmódok, melyek közvetlen kapcsolatot teremtenek a város és lakói között. A mural artok gyakran tükrözik a város történelmét, kultúráját és az éppen aktuális társadalmi kérdéseket, így érzelmileg és intellektuálisan is megragadják a nézőket. A szabadon hozzáférhető művészeti alkotások demokratikusan hozzák közelebb a művészetet a szélesebb közönséghez, miközben az elhagyott területeken új életet lehelnek a városba. A mural artok tehát nemcsak vizuális élményt nyújtanak, hanem a városi környezet gazdagításával és a közösségi kötelékek erősítésével is járnak. 

MAGYAR!(?) - Ortó Tünde Mária

Mitől magyar a magyar kiállítás? Van-e olyan dolog, ami összefogja, egy szó, amivel körülírható évek, évtizedek magyar reprezentációja az építész berkekben?

Gyűjtésemben arra tettem kísérletet, hogy megtaláljam a közös nevezőt a kétévenkénti építészeti biennálé magyar kiállításai között. Az elmúlt 19 év 10 magyar kiállítását vettem górcső alá.

Első gondolatra ez egy izgalmas kísérlet volt számomra, majd egyre nagyobb kihívássá vált. Ahogy haladtam vissza az években, úgy estem egyre nagyobb kétségbe is. Olyan színes-szagos kavalkádot találtam a reprezentáció kapcsán, ami öngyilkosságra késztette a kezdeti naivitásomat - hogy kapcsolatot, közös pontot találjak a kiállítások között.

Ezt azonban mégsem kudarcként élem meg, hiszen izgalmas dolgokkal találkozhattam: a közösségi összefogás erejével, országok közötti kollaborációval, kapcsolatteremtéssel, a szépség mibenlétével. Ezekből a munkákból ihletet és motivációt tudtam meríteni, így azt gondolom, pozitív végeredmény nélkül is volt értelme kutatásomnak.

Kipp-kopp: kopogtatók Toszkánából - Károssy Dóra

Toszkána történelmi városaiban járva rengeteg gondosan megmunkált, apró részletre bukkanhatunk az épületeken a kilincsektől kezdve a kulcslyukakon át az ajtókopogtatókig. A reneszánsz idején Itáliában fellángolt a bronzművészet, ezzel az anyaggal használati tárgyakat munkáltak meg, bútorokat díszítettek, és emellett az építészetben is helyet kapott. A motívumok általában emberi, állati, vagy képzeletbeli mintákon alapultak.

A kopogtatóknak ezer arca van. Nem csupán egyszerű geometrikus formák jelennek meg az ajtókon: részletesen megformázott, kifejező arcot öltő ördög-, oroszlán-, vagy éppen szörnyfejek is megfigyelhetők. Az ajtókopogtatók fizikai kapcsolatot teremtenek az emberek és a ház, az vendégek és a házigazdák között. Érkezéskor a kopogtató felé nyúlunk először, mielőtt a kilincset lenyomva belépnénk. Sok házban ma sincs csengő bekötve, a kopogtatók így sok esetben nem csupán dísznek maradtak fent, hanem évszázadok óta használatban vannak.

A gyűjteményben a kedvenceimet szedtem össze az olaszországi nyaralásunk során fotózott kopogtatók közül.

Tereink megdermedt arcai - Shelemekhov Mark

Utazásaim alatt és helyszínek megtekintésénél szeretek alaposan fotózni. Legtöbbször ezek épületek és mindennapi dolgok, amelyeket mindenki más is fényképez, de szeretek szobrokról is képeket készíteni. Mivel nagyon szeretek rajzolni, a különböző szoborművek számomra az egyik legérdekesebb referencia, ami miatt szeretem gyűjteni őket.

Utazásaim alatt a gyűjteményem bővítése vagy maga a fotós emlékek elkészítése sose konkrét cél, hanem mindig magától jön, és mindig véletlenszerűen találok rá arra, ami engem érdekel.

Az időben megfagyasztott alakzatok, arcok és mozdulatok esetleges felhasználása és tanulmányozása lenne a cél, a látott elmentése mellett. Bár a mindennapok alatt sokkal több emberrel találkozom, mint szoborral, az utóbbinak az arcait és formáit sokkal jobban szeretem felhasználni referenciaként, mivel sokkal plasztikusabbak, és legtöbbször az emberi anatómiát sokkal jobban le tudom róluk olvasni. A szobrok térbelisége, formavilága, árnyékai, dinamikussága vagy statikussága, és az arcok kifejező ereje az, amit a gyűjteményemmel szeretek saját magamnak megőrizni.

Annak ellenére, hogy a gyűjteményem célja az lenne, hogy az anyag valamilyen formában hasznos legyen nekem a jövőben, a legtöbb esetben nem szoktam újra elővenni, de a gyűjtést folytatom, mivel a gondolat, hogy talán még jól jön, marad.

Időívek - Uherkovich Gál Győző

Választott témámban román kori templomok belsejével szerettem volna foglalkozni, ezeknek részleteit elkapni. Több templomból kívántam dolgozni, de végül arra jutottam, hogy egy számomra kedves helyről készítem el gyűjteményem, mely a Pannonhalmi Főapátság bazilikája.

Számos alkalommal jártam e helyen, ültem végig liturgiákat, olykor unalmammal küzdve a látványban kerestem izgalmat, ekkor tűnt fel a templom néha kissé esetlen geometriája, hibái, valamint gyönyörködtető szépsége is, melyet a kis részletek sokszínűségének is köszönhet. 

A gyűjtemény fő témája tehát a 800 éves későromán-koragót stílusú bazilika, annak pillérfejezetei lettek. Ezekből a gótikus stílusra jellemző bimbós fejezetekből nincs két azonos a bazilikában, ezekből készítettem egy válogatást, főként a fő és mellékhajók közötti pillérek fotózásával.

Az ehhez hasonló helyek több évszázadon keresztül szolgálják az Embert, és míg a mi földi létünk múlandó, időtlen ívekként vannak jelen felettünk. 

Lépésről lépésre - Oleár Viktória

Végtelen magas emeleteket mászok meg, természetesen sietek valakihez, vagy a falhoz lapulva araszolok a körfolyosón. Nem vagyok se kint, se bent. De mindig úgy érzem, történni fog valami nagyon fontos, vagy épp hazaérkezem.

Amikor elsőévesként az első óránkon ültünk építész hallgatóként, azt mondták nekünk, hogy a városi sétáink során nézzünk fel, mert az épületek teteje megannyi izgalmas részletet rejt. 

Ezt a szokást folytattam akkor is, amikor besurrantam egy-egy épületbe, mert észrevettem, hogy az ajtók mögött rejtőző ívek és csigában kanyargó lépcsők legalább ennyire különlegesek.

Fogópont - Halmschlager Mária

Nagyon érdekes téma számomra, hogy amikor kontaktusba kerülünk egy épülettel, milyen első tapasztalataink lesznek. Általánosan a vizuális megjelenés után az első taktilis tapasztalás az épülettel a kilincs/ajtóhúzó érintése, használata.

Gyűjtésem során olyan ajtóhúzókat mutatok be, melyek valamilyen módon eltérnek a szokásos, mai gyártmányoktól, valahogyan befolyásolják a vizuális és a taktilis tapasztalás élményét.

Érdekes megfigyelés, hogy egyes „fogópontok” az érzékelés mely aspektusát tartják fontosnak. Néhol a vizualitás, néhol az épület funkciójának, üzenetének valamilyen fajta leképezése a cél, olykor az anyagválasztások, az ergonómia dominál, mint vezérelv, néha pedig a szükség szülte pótlásokra bukkanhatunk.

Itt valami furcsa - Csepregi Csongor

Budapest, mint minden nagyváros, igen sokszínű és sok elemből álló házak halmaza. Ez a tíz kép egy nagyobb gyűjteménynek a részlete, ahol olyan épületeket kerestem, amelyek a saját környezetüktől akár egy, vagy több szempontból erősen különböznek. 

A bemutatott példák nem kritikák, csak a jelenség érdemel figyelmet: itt valami más történik, itt valami furcsa! Ami érthető és elfogadható egy olyan városban, ahol a szomszédos épületek építési éve között akár több mint száz év is eltelhetett.

Sarkok/találkozások - Márton Anna

Két él találkozásánál létrejön egy sarokpont. Mint egy kézfogáskor két ember között, itt is egy új egység jön létre. Házak esetében hasonlíthatjuk ezt egy egyszerű kocka sarkához. Ha jó szemszögből figyeljük, egy érdekes térbeli elem tárul elénk. Fotókon ennek azonban síkbeli lenyomatát látjuk csak, ahol sokszögek adják vissza a valóságot.

Gyűjtésem képei Budapesten bóklászva készültek. Mindig érdekesnek találtam, hogy az utcán végigsétálva a házak síkszerű szövetében egy egyszerű nézőpontváltással, hogyan tárul fel egy-egy sarok látványa. 

A sarokházak sokfélék lehetnek. Gyakori, hogy kiemelet figyelmet szenteltek nekik, és így erkélyeket, ablakokat látunk a homlokzaton. Akad, hogy díszítették, de az is előfordul, hogy teljesen csupaszon hagyták őket. 

Érdemes néha-néha megfigyelni ezeket az érdekes téri találkozásokat, amihez csak annyira van szükség, hogy egy pillanatra megálljunk és feltekintsük, mielőtt befordulunk egy utcasarkon.

…mint a vakablak - Pap Rebeka Eszter

A vakablakokat, mint kiderült, nehéz kiszúrni, még akkor is, ha külön keresi őket az ember. Direkt ez a céljuk. Arra szolgálnak, hogy tovább vigyék a homlokzaton az ablakok ritmusát, ne törje azt meg egy üres falfelület, és eközben minél észrevétlenebbek maradjanak. A vakablakok ritkán keresik a feltűnést, boldogan elbújnak ablakszomszédaik mellett, és élvezik, hogy minden járókelő tekintete átsiklik felettük. Alattomos jószágok, igazi szemfényvesztők. Nincs itt semmi látnivaló! - üzenik a vakablakok, és megpróbálják eltereni az ember figyelmét, hogy véletlenül se gondolkozzunk el azon, hogy mi lehet mögöttük, miért szakad meg náluk az ablaksor. Annyira beolvadnak a környezetükbe, hogy már hazaértem két vakablak-kereső expedícióról, amikor észrevettem, hogy a társaházunkban is van egy, és én rendszeresen elsétálok mellette. Ez kifejezetten rosszul érintett. 

Úgy érzem tehát, hogy szükség van egy gyűjteményre, ami nem engedi a vakablakoknak, hogy észrevétlenül elsuhanjanak a radar alatt, hanem csakazértis bemutatja őket, egyedül. Mert nekik is van ám egyéniségük, csak jól rejtegetik. 

Égfogyatkozás - Schlachter Kincső

AVAGY A VILÁG, AHOGYAN ÉN LÁTOM

gyűjtemény a fentről

ha tízszer ennyi ujjam lenne, sem tudnám megszámolni, hányszor hallottam gyerekként, hogy “ne bámészkodj felfelé, mert orra esel!” - mondanom sem kell, hogy ezek a szavak nem tántorítottak el, másképp nem készülne ez a gyűjtemény.

aztán az évek során elkezdtem megörökíteni a bámészkodásom tárgyait. talán azért éppen felfelé, mert arra nincsenek zavaró tényezők: nem sétál be senki, nincsenek szétdobált szemetek, csak az ég van, egy örökké változó háttér, ami valahogy mégis mindig ugyanaz. 

a félév folyamán igyekeztem felfedezni a rendszert abban, ami eddig csak a tudatalattimban műkődött. egy gyűjtemény, amit úgy gyarapítottam a fotóim között, hogy észre sem vettem.

jelen válogatást az ég-épített környezet arányának változása határozza meg.

Cégérek - Cozmei Anna

A cégér szó a középfelnémet vagy szász zeiger szóból származik, ami mutatót jelent. A cégérek eredete az ókorba vezethető vissza, ekkor még két részből álltak: egy ferde rúdból, amelyet a ház falához erősítettek, illetve a rúd végén lógó cégjelből. Cégért csak céhben dolgozó, szakavatott mesterek akaszthattak ki a boltjukra.

Bár még majdnem minden üzlet oldalán találkozhatunk cégérekkel, a jelentőségük mára már megkopott. Régen ez egyfajta státuszszimbólum is volt, ma pedig az a ritka, ha egy üzletnek nincs. 

Vannak nagyon egyszerűek, ahol csak egy led fényen szerepel az üzlet neve, jobb esetben a logója. Vannak olyanok is, amelyek inkább a hagyományos formát választják, ám ezek sokszor inkább giccsbe hajlanak, mint hagyományőrzésbe.

Színházi emlékek - Boros Judit

Gimnázium alatt kezdtem el színházba járni. Kezdetben musicaleket néztem, amelyeknek a látványvilága egyből lenyűgözött, majd ez a világ még jobban kinyílt előttem, amikor az SZFE és más színházak előadásaira vettem jegyet. 

Sose gyűjtöttem igazán semmit se, de valahogy ezektől a jegyektől nem tudtam megszabadulni, és megőriztem őket egy dobozkában. Ahogy jöttek az e-jegyek már nem nyomtattam ki őket, így abbamaradt a gyűjteményem gazdagítása, a többi látott előadásnak ilyen fizikai lenyomata nincsen.

A színházban mindig a díszlet, a látvány érdekelt igazán, hogy milyen térben játszódik a darab. Milyen világot teremtenek arra a pár órára, a néző hogyan és mit tapasztal meg. A gyűjteményből több éve bemutatott/játszott előadások közül válogattam, amelyek szerintem valamilyen szempontból igazán különlegesek.

A kiválasztott előadások/díszletek más és más technikával vagy eszközzel élnek. Lehet ez a szín-, anyag- vagy fényhasználat, egy bútor központi szerepe, a klasszikus nézőtér és színpad felbontása; valóságszerű, a díszletelemekből folytonos díszletépítés, vagy a történet helyszínének megváltoztatása, így a más funkcióval bíró tér plusz helyzetet, jelentést teremt. 

A jegyek mögé nem az előadás képeit helyeztem, hanem egy-egy kollázst készítettem, amelyekkel a hangulatukat szerettem volna átadni, és talán kedvet hoznak másoknak is színházba járni... 

A vakolat mögött - Kovács Luca

Lehet-e szép a csúnya? Sokak szerint az épületekről lehulló vakolat az elhanyagoltság, az igénytelenség jelképe. Szerintem viszont az öregedés romantikus metaforája. Ezek az épületek 50, 100 vagy még több éves fennállásuk óta sok mindent láttak; háborúkat, szerelmeket, dicsőségeket, bukásokat, mégis állnak és állni fognak a elkövetkezendő években, évtizedekben is. 

Az általam válogatott épületek mind a 20. század előtt épültek, így sok mindennek voltak tanúi az évtizedek alatt. Ezen épületeken minden vakolat lehullásnak története van, ami egy romantikus szemlélettel gyönyörű is lehet.

Vöröstói homlokzatok - Perjési Levente

 A Balaton-felvidéken található Vöröstó egy sváb alapítású település, amely igazi ékszerdobozként bújik meg a régió dombos tájában. Az egyutcás falu különlegességét a nagyfokú településrendezési szerkesztettség és szigorú rendezési elv adja, mely magában foglalja a telkek beépítésének szabályozását, a telkek végét lezáró pajtasort, mely egyedülálló hazánkban, illetve a kötött utcaképet, amely gyűjtésem témájául is szolgált. A hazánkban megszokott falusi parasztházak utcára néző, oromfalas homlokzatai két nyílászáró axissal rendelkeznek. Ezen a településen a tehetős háztulajdonosok gazdagságát jelezte, hogy a főhomlokzat három ablakkal lett kialakítva, mely magával vonzotta a szélesebb beépítést is. A Vöröstón található 56 eredeti állapotában fennmaradt ház túlnyomó többségén ez a homlokzatképzés figyelhető meg. Ezen felül kötelező elem az oromfal, jellemző motívumok a macskalépcső, az oromzati stilizált virágdíszítések, valamint egy címer, amelyen az építés évét, valamint az építtető család nevét tüntették fel. Bár az épületek egy része áldozatául esett az idő múlásának, a felújításokat nehezíti ás drágítja a műemlékvédelmi szabályozás, ezek ellenére változatlan formában őrződtek meg az utókor számára bemutatva egy régen idetelepített nép sajátos kultúráját és építészetét.

Filatélia - Gombai Flóra

 A bélyeggyűjtés számomra nem csupán egy hobbi, hanem egy olyan közös tevékenység édesapámmal, amely az évek során fejlődött az életemben.

Minden egyes bélyeg egy kis történetet mesél el, egyfajta időkapszulaként engedve betekintést más kultúrákba és történelmi eseményekbe. Amikor a bélyegeket nézegetem, egyfajta utazásra indulok, ahol virtuálisan bebarangolhatom a világ számos pontját.

Az épületeket ábrázoló bélyegek gyűjtése számomra különösen kedves, hiszen ezek egy valóságos időutazás lehetőségét rejtik magukban. Amikor kezembe veszem ezeket a kis művészeti alkotásokat, érzem, ahogy egy-egy épület története és jelentősége kibontakozik előttem. A részletek, az épületek stílusa és az alkotók munkája mind-mind lenyűgöző módon tükrözik egy adott korszak vagy kultúra sajátosságait. Ezek a bélyegek nem csupán postai küldemények pecsétjei, hanem olyan ablakok, amelyeken keresztül más kultúrák, városok és országok építészeti csodái köszönnek vissza.

Gyűjteményem ezen darabjai közül szeretnék bemutatni néhányat.

Azulejos de Lisboa - Crisan Eszter

*Az azulejo egy jellegzetes, arab, spanyol és portugál nyelvterületen elterjedt csempe. Jellegzetessége a mintákat elválasztó, kontúrrajzot adó határvonalak árkolt kialakítása. Neve a spanyol 'azul' (kék) szóból ered. Mindenütt megtalálni Portugáliában, ahol az ország legjellemzőbb díszítő elemének tekinthető: nem csak a frízek és a nagy faliképek számítanak közkedveltnek, de medálnak is hordják.

Nyersanyaga és gyártási lehetőségei miatt eredetileg a nevét is adó kék szín, a monokromatikus megjelenés volt uralkodó. Funkcionális célja - kiváló hővisszaverő tulajdonsága - miatt alkalmazták, amelyet a későbbiekben felülírt díszítő, művészeti jellege. Napjainkban Portugália markáns építészeti ismertetőjegye, a leglehetetlenebb helyeken is felfedezhető. Ebből láthatunk az alábbiakban gyűjtést.

A gyűjtés ihletője egy Herve di Rosa nevű brazil művész, aki a világot járva egyes tájegységek, országok jellemző “művészeti kommunikációs csatornáját” formálta saját képére és használta fel globális problémák bemutatására. Közülük talán a portugál csempék a legmeghatározóbbak. 

Egyetlen anyag (különböző színben, formában és irányban) elég ahhoz, hogy meghatározzunk egy eszmét? Vagy akár egy építészeti koncepciót?!

Elmozdulások (az M3-as metró murális alkotásainak gyűjteménye) - Farkas Dániel

A félév során az M3-as metró állomásainak képzőművészeti alkotásaival foglalkoztam. A művek azonos méretű (50x50 cm) zománctáblákból állnak, ezek képét gyűjtöttem.

1954-ben a Képzőművészeti Alap ösztönzésére határozatot hoztak, hogy minden új beruházás összköltségének 2 ezrelékét képző- és iparművészeti alkotások elhelyezésére kell fordítani. Az 50-es évektől a rendszerváltásig folyamatosan készültek a közösségi célú közterekre és középületek külső vagy belső falára elhelyezett alkotások.

A rendszerváltás után, állami megrendelések híján az új murális alkotások készítése szinte teljesen megszűnt. A meglévő művek ugyanakkor folyamatosan tűnnek el, az új komfortigények és negatív jelentéstartalmak miatt, kevéssé gondolnak úgy az emberek ezekre, hogy ez is egy rétege a kornak. Csak kevés alkotás került olyan szerencsés helyzetbe, mint az M3-as metró muráliái, melyeket az elmúlt években felújítottak. A művek alkotói szoros kapcsolatban állnak a BME építészkar rajzi tanszékével.

Ahogy elindul a metró, elmosódnak az alakok, színek kavarodnak egymásba. A színdinamika erre a metróvonalra és építése korára jellemző. A földalatti építmény a mozgásról, a dinamikáról szól. A nagyváros megállást nem ismerő közlekedési ütőerének alkotásai gondolatainkat is elmozdulásra késztetik.

Erkélyek az 50-es évekből - Budai Boglárka

Az 1950-es évek politikai helyzete jelentősen meghatározta az akkori építészetet. Dunaújvárosban a kezdeti, szabadabb tervezésű, modernista felfogású épületek után a szocreál stílus vált egyeduralkodóvá. 

A tervezők a kötelező ideológia keretei között, és időnként azon túl is igyekezték változatos részletekkel oldani a stílus szigorúságát. Erre szemléletes példa az erkélyek sokszínűsége: a házak részleteikben egyediek, a városkép mégis egységes. Ez a kettősség jellemzi Dunaújváros 1951 és 1956 között felépült részeit.

Az első lakóházak még modern stílusban épültek. Szabadonálló beépítésűek és kovácsoltvas erkélyeik rácsosak, nyitottabbak. A belső igények kivetülése, funkcionalista szellemű megjelenítése látszik a homlokzaton.

Az időben haladva a szocreál lett egyre inkább meghatározó. A reprezentatív főútvonalak mentén levő házak erkélyei többnyire tömörek, masszívak, a funkcionalizmussal ellentétben a homlokzatok hangsúlyos tagolása volt az első számú cél. A város főútján, a Vasmű úton végig ilyen robusztus erkélyeket lehet látni. 

A kevésbé frekventált, de még mindig szinte belvárosnak számító területeken újra felbukkannak a rácsos erkélyek, demonstrálva a modernizmus erőteljes jelenlétét.

Tehát azt, hogy milyen az erkély, meghatározta a politika, a helyszín, a korra jellemző stílusok és az építészek egyéniségének lehetőség szerinti kibontakozása.

A szellőztetés művészete - Bereczki Anna Éva

Budapest omladozó társasházai között megbújik egy igazán érdekes építészeti elem. Ez az elem, a szellőző alapvetően funkcionális, de esztétikai szerepet is betölthet. Legtöbbször észre sem vesszük őket, csak elsétálunk mellettük.

A szellőzőknek végtelen sok formájuk és méretük lehet, elhelyezkedésük ritkán uniformizált. A legtöbb épületben megjelenik a pénzhiány vagy az anyaghiány, emiatt szokatlan, kreatív megoldásokat is találhat az ember. A rácsok nem csak épületgépészeti szerepet töltenek be, nagyobb élőlények bejutását akadályozzák, sokszor az emberi vandalizmustól is védenek. 

A mostanra leginkább egységessé vált rendszerek a kreativitást és az egyediséget háttérbe helyezik, de ez nem zárja ki, hogy egy-egy helyen izgalmas megoldásokra bukkanjunk. Gyűjteményemben azt szeretném bemutatni, ahogyan az emberek különböző eszközökkel, időnként egészen bravúros módon oldják meg a felmerülő problémákat. 

GRAFF(C)ITY - Bauer Máté

A falfirkák megítélése roppant megosztó téma, sokan a szabadság megélésének fogják fel, míg másokból fenyegetettséget és undort vált ki. 

A graffitizés, falfirkálás, felhívás szándékú vandalizmus egész történelmünk során jelen volt (pl. Alexamenosz-falfirka) és mégis mind a mai napig nincs konszenzus a megítélése tekintetében. 

Sétáim során Budapest 8. és 9. kerületének összefirkált ajtóit és az azokat védő redőnyöket fotóztam. A következőkben szereplő graffitik nagy része valószínűleg a legtöbbünk számára inkább hat rongálásnak, mint műremeknek. És mégis, így egymásra rétegezve a sok szín és forma összeáll - a káosz esztétikát tud teremteni.

“People say graffiti is ugly, irresponsible and childish... but that's only if it's done properly.”

“Az emberek azt mondják, hogy a graffiti csúnya, felelőtlen és gyerekes... de ez csak akkor van, ha megfelelően csinálják.”

 (Banksy) 

Nagyvárosi óriások - Bődi Lili

Valami, amibe lépten-nyomon belefutunk, valami, ami minden nap körülvesz minket,
valami, ami megvéd, ami tart, eltakar. De vajon érzékeljük egyáltalán?

Budapesten az otthonunk, munkahelyünk, kedvenc szórakozóhelyeink mind el vannak
határolva egy többnyire láthatatlan entitással, amely a védelmünkre szolgál. Ám mi történik, ha
eme ,,kimondatlan titkok” felszínre kerülnek?

A nyomasztó űr, ami egy nagyvárosban keletkezik egy épület elbontásával, néha erősebb
hatást kelt, mintha az eredeti épület tornyosulna felénk. A csupasz hagyaték, amely elénk
tárul, az ijesztő valóság, hogy néha micsoda távok választanak el minket szomszédainktól.

Mindezt persze megszokjuk vagy emberi szokásunk révén magunkévá formáljuk,
megszelidítjük. A csupasz felületet felszabdaljuk, nyílásokkal tarkítjuk, emberibb léptékűvé
tesszük, amennyire lehetséges.

Ám mi lenne ha minden más elbontásával Budapest egyszer csak eme óriások
labirintusává válna? Meg tudnánk változtatni? Vagy megleljük a szépséget bennük, és
magunkat formáljuk át…

A sok kérdés közül nehéz mindre választ találni, de építészettel foglalkozóként van egy
ami mindnél fontosabb:

Szeretjük a tűzfalakat?