Mitől magyar a magyar kiállítás? Van-e olyan dolog, ami összefogja, egy szó, amivel körülírható évek, évtizedek magyar reprezentációja az építész berkekben?
Gyűjtésemben arra tettem kísérletet, hogy megtaláljam a közös nevezőt a kétévenkénti építészeti biennálé magyar kiállításai között. Az elmúlt 19 év 10 magyar kiállítását vettem górcső alá.
Első gondolatra ez egy izgalmas kísérlet volt számomra, majd egyre nagyobb kihívássá vált. Ahogy haladtam vissza az években, úgy estem egyre nagyobb kétségbe is. Olyan színes-szagos kavalkádot találtam a reprezentáció kapcsán, ami öngyilkosságra késztette a kezdeti naivitásomat - hogy kapcsolatot, közös pontot találjak a kiállítások között.
Ezt azonban mégsem kudarcként élem meg, hiszen izgalmas dolgokkal találkozhattam: a közösségi összefogás erejével, országok közötti kollaborációval, kapcsolatteremtéssel, a szépség mibenlétével. Ezekből a munkákból ihletet és motivációt tudtam meríteni, így azt gondolom, pozitív végeredmény nélkül is volt értelme kutatásomnak.
2023 - Reziduum - The Frequency of Architecture #18
“The Laboratory of the Future”
A központi kiállítás címével nem éppen került összhangba az ezévi alkotásunk. Bár ezt talán fel se lehet róni, hiszen a magyar kurátori pályázat egésze lefolyik, mire a biennálé megkapja az azévi tematikáját.
Mégis kilóg kicsit ez a kiállítás a többi közül: nem egy bevett szokás, hogy egy konkrét épületet mutassanak be. “Kortárs összművészeti projekt”-nek is lehet nevezni akár, mégis kicsit furcsának hat.
2021 - Othernity - Reconditioning Our Modern Heritage #17
“How will we live together?”
Az előzővel ellentétben, itt pont sikerült jól ráérezni a később kihirdetett központi címre. A közép-európai országokkal való kollaboráció azért is rendkívül izgalmas, mert hasonló történelmi múltunk egyfajta kapcsolatot teremt, érzékeny figyelmet és odafordulást eredményez, amely különösen fontos modern építészeti örökségünk esetében is.
2018 - Liberty Bridge - New Urban Horizons #16
“Freespace”
Volt már tehát magyar épület, magyar örökség, most pedig egy sokak által szeretett esemény lenyomata, az a bizonyos hídfoglalás.
Kicsit feketebáránynak érzem ezt a kiállítást, valahogy semmihez nem tudom kötni, és nem is vált ki belőlem semmit, bár lehet, hogy csak azért, mert nem élhettem át az eredeti Szabihíd eseményt. (Ha semmit nem tudok mondani róla, az vajon tragikusabb, mintha rossz példaként élem meg?)
2016 - aectivators - Locally Active Architecture #15
“Reporting from The Front”
Sokszor előjön a közösségi építészet kérdésköre akár hazai szinten is a biennálén, akár nemzetközileg. Mondhatnánk, hogy gyakorlatilag itt is az történt, mint a 2023-as kiállításunknál: egy épület van bemutatva… és valahogy mégsem ugyanaz. Itt maga az épület, az építkezésnek a folyamata, a lelkülete az, ami a szívét adja a kiállításnak. Nem az épület van tolva orrba-szájba, hanem a közösség, amely igényelte, és fel is építette a saját közösségi terét.
2014 - Építés (Building) #14
“Fundamentals”
Egy kiállítás, amely keresi a párbeszédet a látogatóival. Az esszenciája is ez: az építészek és az épület használói közötti kommunikáció és kapcsolat keresése és ápolása. Kalákaépítés, népi spontán építészet kerül itt terítékre, felélesztve és előhívva a régmúlt hagyományait. Valahogy ennél a kiállításnál éreztem, hogy “Ohóó! Na igen, ez tényleg egy magyar reprezentáció!” Sok minden miatt érezhettem ezt, de talán elárul valamit, hogy nem egy kortárs dologra fordították a figyelmet..
2012 - Space Maker #13
“Common Ground”
“többszáz hófehér, 21×21 cm-es makett”
“hófehér forma-erdő”
Az eredeti ötlet, és a gondolatisága is megfogó ennek a kiállításnak, de talán kicsit pofátlanság hófehérnek nevezni 2x is ugyanabban a cikkben, pláne, ha az ember utánajár, és rájön, hogy legjobb esetben is akkor lesz hófehér, ha fekete-fehérben fotózzuk… Amivel alapvetően nincs baj, hiszen sokféle anyag, megmunkálás és technika látható a maketteken, csak ne vezessük félre az olvasót.
A szavakon lovaglás után pedig: nekem nagyon is tetszik az ötlet, hisz mindennek alapja tényleg az építészképzés, itt pedig a fiatalok munkája van bemutatva, hogy hogyan gondolkodnak a térről, formáról, az építész nyelvről általában.
2010 - BorderLINE Architecture #12
“People meet in architecture”
Újra meg újra keressük az alapokat, mindenki másban találja meg a lényeget. Ez a kiállítás a legbanálisabb építészeti alapig nyúlt vissza, ami természetesen nem más, mint a vonal. Rendkívül profánnak hat, és mégis az idea, amit körécsavartak, megragadó. A rajz köti össze az építészt a laikussal, vagy akár különböző nemzetek építészeit is, mert a rajz (nem csak az építészeti) ősi forma, mindenki érti és mindenki tudja “beszélni”.
Addig redukálják az építészeti formanyelvet, amíg nem marad más, csak a vonal. De úgy gondolom, hogy szépen, érzékenyen játszottak ezzel a gondolattal, egészen nem evilági tereket hozva létre.
2008 - Corpora in Si(gh)te #11
“Out There: Architecture Beyond Building”
Mire ehhez a kiállításhoz értem, már nagyjából feladtam, hogy közös nevezőt tudjak találni a kiállítások között. Reméltem, hogy akár egy ív mentén fel lehetne fűzni (ez most túl mondvacsináltnak és mesterkéltnek tűnik), vagy legalább hasonló vonásokat fel lehetne fedezni. De ez talán nagyon is magyar szokás, keresni mindenben AZT a bizonyos magyar identitást, miközben ujjal mutogatunk hányattatott történelmünkre.
Ez a kiállítás annyira kilóg a sorból, hogy szinte már lebeg. Nem is csoda, hiszen nem egy kézzelfogható installáció tárul a szemünk elé, hanem egy izgalmas digitális építmény, amely a környezet változásainak megfelelően változtatja saját magát. Az ilyen projektek miatt érte meg igazán ez a kutatás! Nagyon izgalmas és inspiráló, és igencsak meglepő, hogy már 2008-ban ilyennel kísérletezgettek.
2006 - Re:orient – Rejtett hálózatok architektúrája #10
“Cities. Architecture and Society”
Kínai migráció hatása, avagy trollkodjuk meg az olcsó, hülye játékokat, és csináljunk belőle valami őrültséget. Persze ennél filozofikusabb, de mindenképpen látványos, vicces, kevés pénzből is létrehozható (ami mindig előny, és sajnos muszájdolog is). Ha egy kisgyereket esetleg végigcitálnánk a biennálén, gyanítom hogy felüdülés lenne egy ilyen pavilon a számára.
2004 - Széptől szépig (és vissza) #9
“Metamorph”
A szép jelensége. Az örökös kérdés, az idők kezdete óta: mi a szép, és mitől szép? Záróakkordként pont ez az örökös felvetés, és identitáskeresés. Mitől szép? Mitől magyar? Talán egyikre se kapunk választ.
(A kiállítás körüli hisztit pedig mindenki értelmezze saját szája íze szerint.)
Ortó Tünde Mária
Források:
2023:
2018:
2016:
2014:
2012:
2010:
2008:
2006:
2004:
Képek forrása:
kép00:
kép01:
kép02:
kép03:
kép04:
kép05:
kép06:
kép07:
kép08:
kép09:
kép10:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.