Mit keresett Janáky - a félév programja


Nyár eleji beharangozónk utolsó mondatában írtuk, hogy "nyár végére a félévet is kitaláljuk", ami mostanra sikerült is, lesznek vendégeink, van elképzelésünk minden alkalomról, minden annyira szuper, hogy már csak elrontanunk nem szabad!

A májusi előzetes minden mondata érvényes, ezeket kár lenne újra leírni, térjünk inkább a tárgyra. Mi is lesz, mi a lényeg? A félév 11 alkalomból áll, ebből 4 alkalommal beszélgetünk meghívottakkal, 4 alkalommal meghívottak nélkül dolgozunk (felkészülés az előadásokra, utólagos megbeszélés, kiegészítés, értelmezés, feladatkiadás és megbeszélés, stb.), 3 alkalommal konzultálunk. Ugyanez kicsit részletesebben és időrendben:

szeptember 6 - Janáky, az építész
bemutatkozunk, beszélünk a félévről, Janáky István építészetéről és A hely című könyvéről

szeptember 13 - Janáky, a gyűjtő
beszélünk Janáky különböző gyűjtéseiről, Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon című könyvről, az építészeti középről és Peitl Péter kapcsolódó DLA kutatásáról

szeptember 20 - Korai évek gyűjtései
meghívottak: Mátrai Péter és Major György
Iparterves munkák, spontán építészet, biciklis túrák

szeptember 27 - Későbbi gyűjtések
meghívottak: Janáky György és Herczeg Tamás
MOME doktori iskola, falusi ravatalozók, utolsó munkák

október 4 - Műhelymunka
kicsit megbeszéljük az előző két alkalom tanulságait, kicsit felkészülünk a következőre. mindenki választ feladatot, ha eddig nem tette meg

október 11 - Janáky helye a világban
meghívottak: Szalai András, Pazár Béla, Szemerey Samu
Janáky, a rejtőzködő építész. folytathatatlan építészet, folytathatatlan építészeti írások, nemzetközi beágyazatlanság 

október 18 - Vázlattervi hét (az óra elmarad)

október 25 - Janáky Összes
meghívott: Janesch Péter
az építész hagyatéka papíron, filmen, fényképen, írásokban, dossziék sokaságában

november 1 - Mindenszentek (az óra elmarad)

november 8 - Összefoglalás
megpróbáljuk a félév során elhangzottakat összerakni, ami természetesen nem fog sikerülni, de már maga a próbálkozás is hasznos lesz

november 15 - konzultáció
a félév végén beadandó kisfeladat egyéni konzultációja legalább egy alkalommal

november 22 - konzultáció
a félév végén beadandó kisfeladat egyéni konzultációja legalább egy alkalommal

november 29 - konzultáció
a félév végén beadandó kisfeladat egyéni konzultációja legalább egy alkalommal

Várunk mindenkit:
Jancsó Miklós, Kecskés Tibor, Máthé Dóra, Peitl Péter

kép forrása: Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon, grafika: Máthé Dóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.