Gecekondu - az egy éjszaka alatt felépített ház

A törökországi nagyvárosok építészeti látványosságai közt megbújó gecekonduk, azaz „egy éjszaka alatt felépített házak” fontos részei a város struktúrájának. Az apró, általában talált alapanyagokból tákolt lakóházak a XX. században hirtelen megindult városiasodás lenyomatai.

A XX. század elején a török népesség nagy része mezőgazdasággal foglalkozott, a második világháború utáni iparosodás következtében azonban hirtelen rengetegen vándoroltak be a nagyvárosokba. Az infrastruktúra nem tudott olyan mértékben fejlődni, amilyen gyorsan az emberek a városokba özönlöttek. Emiatt a beérkező emberek saját tudásuk alapján, talált anyagokból (például béléstestekből) építettek maguknak átmenetinek szánt lakhelyeket, oda, ahol szabad területet találtak. Mivel a városokban szükség volt az olcsó munkaerőre, a gecekondukat következmény nélkül építhették sorra egymás után.

Jellemzően kicsi, egyszerű elrendezésű épületeket hoztak létre, a mosdót a kertben helyezték el. Az épülethez tartozó kisebb kertet általában növények termesztésére használták. Később, amikor az építményeket állandó lakhelyekké alakították, további helyiségeket és fürdőt kapcsoltak hozzájuk. Az 1980-as években Isztambul lakosságának már a fele gecekondukban élt, így a felszámolásuk szinte lehetetlenné vált. Már a vezetés is hajlott az építmények elfogadására, ezt kihasználva a lakosok a hálózati infrastruktúra fejlesztését követelték. Idővel a gecekondukat a lakosság már a város központi részének tekintette.


Az 1980-as években a gecekonduk megkapták a legális státuszt. Így gyakori jelenséggé vált, hogy a lakók a megszerzett területet eladták ingatlanfejlesztőknek, akik többemeletes társasházakat építtettek, amelyekben az eredeti tulajdonosok cserébe lakást kaptak. Emellett az építmények az ingatlanpiacon is megjelentek, most is lehet – akár egészen jó állapotban lévő – gecekondut venni.

Manapság szintén rengeteg ember özönlik Törökországban a nagyvárosokba. A 2000-es évek óta rengeteg felhőkarcoló épül, sokszor éppen a gecekonduk helyére.


Dr. Rabb Péter előadása alapján összeállította:
Buzás Dorina, Jelinek Dorka, Tölgyes Viktória

Források:

Képek forrása:
01.jpg:
02.jpg:
03,jpg:
04.jpg:
05.jpg:
06.jpg:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.