Búvárpók (Argyroneta aquatica)

A búvárpók az egyetlen pókfaj, amely egész életében víz alatt él. Az állat növényekkel sűrűn benőtt, különböző méretű állóvizek lakója. Leggyakrabban lápos tavakban, vizesárkokban, alkalomadtán halastavakban található. A vízipók levegővel töltött tágas harangot létesít a víz alatt. Finom, kettős szőrzete lehetővé teszi, hogy a víz felszínéről levegőbuborékokat vigyen a víz alá.

A hím 10-15 milliméteres testhosszúságával lényegesen nagyobb termetű, mint a nőstény, amely csak 8-9 milliméter.

Nincs kopoltyúja, ugyanolyan légzőszerve van, mint a szárazföldi pókoknak, úgyhogy igen különlegesen kell megoldania a levegővételt: speciális szőrei vannak az utótesten, amelyek megtartják a levegőt a pók teste körül. egész testét tömött, nemezszerű szőrzet borítja, melyhez az athmosphaericus levegő hozzátapad, s ez különösen a háttest tulajdonsága.

A pók hálót sző a víz alatt a vizinövények között, és ebbe a testén hord le elegendő oxigént, amihez később a növények és a diffúzió (a vízből oxigén kiválás) is hozzáad levegőt. Így jön létre a vízibuborék-lakás. A pók nagyon ügyesen úszik a vízben és elkapja és megmarja a rovarokat, rovarlárvákat, amit aztán a hálójába fuvaroz és ott fogyasztja el. A vedlés vagy szárazföldön, vagy egy külön vízalatti buborékban történik.

Késő tavasszal vagy kora nyáron a hím és a nőstény röviden párzik, és a párzás után egy darabig még együtt maradnak. A petecsomót egy külön "buborékba" helyezik el, ott kelnek ki a kis pókok.

„E pók a víz alatt tartózkodik s ott is szövi lakását, mely egy nemezből készült, gyűszűalakú, levegővel ellátott búvárharang. Az állat az állóvizek oly helyeit kedveli, amelyeken a vízinövényzet dúsan tenyészik; az Utricularia-sűrűségeket mindenekelőtt szereti.” Herman Otto

De Lignac megfigyelése szerint a hímek és nőstények mindig békességben élnek egymás közelében; sőt harangjaikat szálakkal összekötik, hogy ezeken, mint a folyosón átjárhassanak egymáshoz. Kiváltképpen két hím csatlakozik egy nősténypókhoz s ez tavaszkor bizony viaskodáshoz vezet, mert a párzás előtti időkben igen ingerlékenyek és izgatottak e pókok. A megállapodott párok ezután is békességben és barátságban maradnak együtt. Az anyapók lapított petegubóját a haranglakása belsejébe rejti; ha kikelnek a fiatalok, egy ideig ott tartózkodnak.