Portman munkásságát kritika és csodálat egyaránt övezi, legnagyobb innovációi közé tartozik az új városi tipológia- megastruktúra megalkotása. (Hyatt Regency Atrium Hotel). Saját magát, építészeti attitűdjét „építész-fejlesztőként” definiálja, ide vonatkozó nézeteit The Architect as a Developer (1976) könyvében ismerteti.
Az Entelechy I. John Portman amerikai építész egyik korai, építészeti filozófiáját meghatározó, kulcsfontosságú műve, melyben haláláig élt a családjával. Az „entelecheia” elnevezés görög eredetű: telosz en auto ekhei - az anyagnak határozott létet adó és célját meghatározó formai ok (Arisztotelész). Illetve az újvitalizmusban használt kifejezés, mely szerint az entelecheia olyan átfogó belső tényező, mely nélkül az organikus anyag szerkezetét és funkcióját nem lehetne megérteni (H. Driesch).
Portman háza a mindennapi élet és a szórakozás színtere saját maga és családja számára. A formai kialakítás a „tér a térben” elv alapján történik, utánozva a természet rendjét és változatosságát. Az egyik szervező elv az egyes helyiségek térbeli hierarchiáján alapszik. Két használati zónára oszlik a ház, ahol a funkciók elkülönítve találhatók: a privát, családi terület két szinten fekszik, részei a háló, fürdő, konyha, nappali, étkező és kiszolgáló helyiségek. A vendégek fogadására szolgáló, nyilvános, szórakozó terület kétszintes belmagasságú (kivéve a „vízen lebegő” étkezőt és a fölötte elhelyezkedő hallt a főtengelyben), részei: bejárat, két társalgó, zeneszoba és étkező.
A másik a telepített terek koncepciója, két szinten is megjelenik: a használat szerint rangsorolt zónák, valamint az alapegységek (modulok) összekapcsolása révén. Kétféle tértípust határoz meg, következetes ritmusban, a struktúra által, tartóoszlopokkal rendezve. Ezen oszlopok üreges, csőszerű vasbeton pillérek, melyek hálózatot alkotnak oly módon, hogy egy oszlop egy fő teret határoz meg, valamint további melléktereket tartalmaz. Az oszlopok nyolc panelből állnak, melyből négy fix szerkezetű, a főtengelyen áll, a másik négy rugalmasan átrendezhető. Az oszlopok egyben térszervező elemek: dolgozószoba, mosdó, könyvtár, fürdőszoba található bennük, illetve a természetes fényt is beengedik. A mellékterek a padlón keresztül vízszintesen felnyíló terek, melyek lépcsőházként és „fénycsatornaként” szolgálnak. A fő terek vízszintes és függőleges síkokat fűznek össze. Míg horizontálisan összecsoportosítják a nagyobb szobákat (társas funkciók, hallok), addig vertikálisan dupla belmagasságú fogadóterekként működnek a nyilvános részben. Az egyszerű kompozíciós rendszer a szintek közötti háromdimenziós kapcsolatok révén jön létre.
A tervezési módszer alapja egy sajátos rendezési elv, egyéni parametrikus formanyelv. A négyszintű nyelvezet első lépcsője a fő terek megadása, ezzel az épület kereteit és funkcionális felosztását megadva. A fő tér egy 4,9x4,9x2,5m-es alapmodul, amelynek sorolásából térbeli rácsot képez, illetve ezzel együtt a szintek és a kereszttengelyek is meghatározhatók. A második lépésben az épület szinten belüli és szintek közötti tagolása, összekapcsolása történik az oszlopok segítségével. A harmadik lépés a külső és a belső terek részletképzéséről, a designról szól, míg az utolsó lépés egyfajta összegző, letisztázó gesztus.
A fenti műveletsorok sokszorozásával, a nyelvezet alkalmazásával különböző léptékű lakóépületek alternatívái tervezhetők meg az egyszerű pavilontól a luxusvilláig. A módszer lényegét Portman annak adaptivitásában, sejtszerű léptékezhetőségében látta. Bár elképzelése szerint alkalmazható lett volna különböző tervezési programok és helyszínek esetén is, ez volt az egyetlen ilyen parametrikus nyelvezettel képzett megépült háza, melynek költségei saját korában is kimagaslónak (165000$) számítottak.
Fürstand Júlia, Kiss Gábor Ádám
Források:
Képek forrása:
kép01:
kép02:
kép03:
kép04:
kép05:
kép06:
kép07:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.