Tauszig Béla és Róth Zsigmond életműve érzékeny lenyomata annak az átmeneti korszaknak, amely során a 20. század eleji budapesti építészet lassan, de határozottan eltávolodott a historizmus és a szecesszió formanyelvétől, és a modernizmus felé fordult. Munkáik nem egy hirtelen stílusváltást dokumentálnak, hanem egy fokozatos gondolkodásbeli átalakulást, ahogyan a díszítés visszafogottabbá, a tömegformálás fegyelmezettebbé, a homlokzat pedig egyre inkább a ritmus és a funkció kifejezőjévé válik.




