Toldás-foldás-ferdítés

A Bazilikától csupán néhány lépésre található a Sas utca 7. szám alatt egy modern stílusú bérház, melynek építtetője a Beltelek Értékesítő Kft volt, és Fried Miksa és Fenyves István építészeti tervei alapján épült, amely az utcáról felpillantva szinte úgy tűnik, mintha önnön képe karikatúrájaként fagyott volna az időbe.

Az épület maga nem szolgál semmilyen kirívó, szokatlan tulajdonsággal, a szimmetrikusan elhelyezett travertin homlokzat, a zárterkély és a szalagablakok abszolút tipikus modernista vonások. Ezzel ellentétben a ház és környezete múltjában- jelenében nem egy olyan lódítás, ferdítés, szelídítés fedezhető fel, amely hatására késztetést érzünk, hogy szemeinket eltakarva vagy fejünket elfordítva kényszeresen ne vegyünk tudomást bizonyos jelenségekről.

Tervek

Ahhoz, hogy szemrevételezhessük és kommentálhassuk a jelenlegi állapotot, érdemes a kezdetektől indulni. Az első tervrajzok 1936-ban készültek el. A helyszínrajzon csupán a közvetlen szomszédok sematikus beépítési módja ábrázolt, a körötte lévő épületeket már nem jelölték a rajzon, csupán üres telekhatárok láthatók. A környéken ekkor már a zártudvaros beépítés volt a jellemző, s több kataszteri térképen is láthatjuk, hogy a telken is egy zártudvaros ház állt valamikor, ám ennek sorsáról nem találtam feljegyzéseket. Ezt a beépítési formát a tervezéskor már nem engedték meg, így az épület egyszerű zártsorú beépítést követett, utcafronti homlokzatával szorosan a szomszéd épületek vonalához simulva.

Az engedélyezett maximum 14 méter mélységű beépítés nem csupán az épület formájában, de alaprajzi elrendezésében is megváltoztatta az addigi normákat: megjelentek a szoba-hallos lakások és garzonok. Az előbbi azt jelenti, hogy az udvari és utcai traktus közé egy harmadikat is beillesztettek, így kihasználva a lehető legnagyobb lakóterületet. A középső traktusba kerültek a mellékhelyiségek és a hall, melyekből elrendezésük miatt nem nyílt ablak. Az utóbbi kis alapterületű garzonok egyszerűen azért kaptak helyet a házban, hogy a lépcsőház által megszakított házrészeket is hasznosíthassák lakóterületként. Ezt a sémát követi a Sas utcában található bérház is, amely tömegformálásában és alaprajzaiban teljes mértékben hódol a magyar modern trendnek.

A levéltári dokumentumok közt fellelhetők az 1936-os tervek, melyek még nem a megvalósult verziót tükrözik. Habár az alaprajzon is vannak eltérések, a leginkább szembetűnő különbségeket a homlokzaton láthatjuk. Ezen a verzión a zárterkély dominál, az erkélyek mintha az oldalára lennének tapasztva. A jelenlegi állapot szerint a vízszintes tagoltság a dominánsabb, az épület síkugrása végigfut az ablakok felett teljes hosszukban. Az eredeti terv szerint a vízszintes összetartást leginkább az egységes, végigfutó korlátok jelentették, míg most csupán az ívesen kinyúló erkélyvonalat követik le a pálcás korlátok. A terven a szalagablakok karcsú szerkezettel és több osztással jelennek meg, a megmaradó faltestek vékonyabbak. Az alaprajzon és a megvalósult épületben is a főbejárat középen van, s az üzletek kétoldalról fogják közre azt, ám ezen a homlokzati verzión mintha a főbejárat a szélre szorult volna, a négy üzlet pedig egymás mellé lenne sorolva. Ez az első verziós homlokzat összességében előkelőbb, elegánsabb összhatást ad, mint a megvalósult változat, ám talán azt is elmondhatjuk, hogy így nem csupán olcsóbban és egyszerűbben lehetett megépíteni, de talán barátságosabb, szelídebb lett a húsosabb faltestekkel, kevesebb osztással és összetartóbb zárterkély-erkély kapcsolattal.

A módosított rajzok még ugyanabban az évben, 1936-ban elkészültek. A földszint rajzain az alapvető elrendezés nem változik: négy üzlethelyiség, hozzájuk raktár, az épület közepén elhelyezett bejárat, porta, házmester szoba és kétkarú lépcső már az első verzióban is megtalálható. A módosított rajzokon megjelennek a vizesblokkok és a födémáttörések jelölései. A lépcsőtér kissé megnő az első rajzokhoz képest, az udvari homlokzatra pedig több ablak kerül.

Az első emeleten két háromszoba-hallos lakás található. Első pillantásra teljesen szimmetrikusnak tűnik az emelet, ám a lift elhelyezéséből adódóan mégis van különbség a két lakás között. Az egyiknél a belépéskor a cselédek és a tulajdonosok két külön irányba indulhatnak, így az előszobán már nem vezet át a cselédek útja, míg a másik lakásnál ez a lift miatt nem jöhetett létre, a lépcsőházból egyből az előszobába léphetünk be, majd onnan vehetjük két különböző irányba utunkat. Mindkét lakás konyhájához tartozik egy-egy udvar felé néző erkély, amelyek fontos tevékenységnek adtak teret: a porolásnak. Éppen ezért ezek a poroló-erkélyek minden szinten megtalálhatók. Az utcára néző falak vonalvezetésében már felfedezhetjük a zárterkélyt, illetve szaggatva megfigyelhetjük a felsőbb szintek erkélyeit is.

A második-ötödik emeleten ugyan az az elrendeződés ismétlődik: egy háromszoba-hallos, egy kétszoba-hallos és egy garzon található. A háromszoba-hallos lakások elrendezése megegyezik az első emeleten található lakással, csupán az utca felé néző erkéllyel egészül ki. A kétszoba-hallos lakás az első emeleti párjáról van mintázva, kiegészül egy erkéllyel, illetve egy szobát leválasztanak róla: ebből csinálnak garzont. A garzonhoz is tartozik külön fürdőszoba, viszont a cselédszoba és konyha már nem része a lakásnak. Az alaprajzokból is jól kivehetőek a vasbeton pillérek és az ezeket kiegészítő kitöltő falak külön jelölései.

A pincében az üzletekhez kapcsolódó raktárak és iroda kapott helyet, illetve a ház gépészetével kapcsolatos helyiségek. A padláson is a modern bérházaktól megszokott helyiséglistát írhatjuk össze: háztartási helyiségek és a lakók számára kialakított padlásrekeszek kaptak helyet. A ház formája jól kivehető az alaprajzokból, a lépcsőházon keresztül felvett metszet pedig tovább hangsúlyozza a középrizalitként kiugró zárterkélyt, továbbá láthatjuk azt is, hogy az épület vasbeton váza a födémeket és pontalapokat is végigkíséri.

A statikus és vasbetontervező az ekkor 56 éves Gergely Jenő volt. Habár az első nem ipari vasbeton épület Magyarországon már 1906-ban épült, A Magyar Mérnök-és Építész- egylet Vasbeton szabályzata csak 1931-ben készült el, így mondhatjuk, hogy az építési mód viszonylag frissnek számított. A faszerkezetű magastető a vasbeton vázra fekszik rá, ám az utcáról tekintve a ház abszolút lapostetős hatást ad.

A módosított terv homlokzata a megvalósult képet mutatja. Az arányok, üvegosztások és zárterkély-erkély kapcsolatok módosításán túl még egy jelentős változást figyelhetünk meg: megjelenik Kerényi Jenő domborműve a zárterkély felső részén. A Kereskedők névre keresztelt mű nagyjából 3.5x2 méter nagyságú márvány dombormű. Kerényi ekkor még pályakezdőnek számít, habár első nyilvános elismerését ekkor már megszerezte, s hallgatói munkálatai mellett tanársegédként dolgozott Bory Jenőt segítve. A Kereskedők stílusban inkább Kerényi későbbi műveire hasonlít, a márvány dombormű tömbszerűen jeleníti meg az öt alakot, mégis elmondhatjuk róla, finoman kidolgozott részletekkel gazdagítja.

Az épület életében megmaradt néhány változás dokumentációja. Ezek közül az egyik a II. Világháború ideje alatt készült statikai terv, mely a pincében kialakított óvóhelyhez szükséges erősítéseket tartalmazza. A számítást Ruzicska Béla építőmester végezte. Az óvóhely kialakításához faragott fa oszlopok használatát írták elő, hogy a meglévő födémet alátámasszák. A megvalósulásról nincs információ. Ezen kívül egy 1949-es lakásmegosztás tervéről maradt dokumentum, melynek tervét Nemes Árpád és Zsitva Tibor készítette. A lift oldalán található első emeleti háromszoba-hallos lakást alakították át a felsőbb emeletek mintájára egy kétszoba-hallos lakássá és egy garzonlakássá.

Fricskák a múltban

Számomra érdekes kérdés volt, hogy a rajzokon miért csak Fried neve és aláírása szerepel, mint tervező. Ezzel kapcsolatban bukkantam rá egy értekezetre, amely bár egy kissé későbbi időszakról szól, mégis hasonló okokra ad gyanút már ennél az épületnél is:

„Az a körülmény, hogy a Mérnöki Kamara megtiltotta a nem kamarai tagokkal való társulást, valamint más akadályok számos esetben azt eredményezték, hogy hivatalosan egyetlen tervező neve szerepel olyan esetekben is, amikor köztudomású, hogy közös tervről van szó. Így például Lauber és Nyiry által tervezett épületeknél eleinte csak Lauber László neve, Fenyves és Fried munkáinál 1942-től kezdve csak Fried Miksa neve szerepel.” A módszerrel egyszerűen elsimították a problémát okozó szabályszegést.

A ház múltjához tartozó másik különleges jelenség a címének változása. A ház ugyanis 1951-ben Sas utca 7-ről Guszev utca 7-re lett keresztelve, és ez egészen 1991-ig így is maradt. Ki tehát ez az alak, hogy a II. Világháború után utcát kereszteltek utána a belváros szívében, a Bazilikához ily közel? Senki. Guszev kapitány csupán egy Illés Béla által kreált sosevolt hős, aki az anekdota szerint cári orosz tiszt létére a magyarokat segítette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. A történet szerint a hőst végül letartóztatták és kivégezték, majd tömegsírba temették, és mindent megtettek annak érdekében, hogy az emlékezetből is kitöröljék. Pontosan ezzel magyarázta Illés, hogy a hős eddig miért volt ismeretlen, forrásairól pedig állította, hogy a minszki levéltárban bukkant rájuk, amelyeket ott helyben lemásolt és abból dolgozott, majd az eredeti példányok sajnálatos módon elégtek a háború alatt a levéltárral együtt. A történet a köztudatban tényként élt, még az országba látogató Mikojan államfő is ékes szavakkal illette a hős Alekszej Guszevet, aki a magyar-orosz barátság szimbólumává is vált. A pártvezetés kihasználta a kitalációt, és ennek erősítése érdekében nevezték át a Sas utcát Guszev utcára, illetve egy emléktáblát is avattak az utca Szabadság tér felőli oldalán. Guszev kapitány utcanév-pályafutása egészen ’91-ig tartott. Ekkor Illés Béla már több, mint 15 éve elhunyt, és munkásságának felülvizsgálata is csak ekkor indult el. A történelemhamisítást (melyet történelemkönyvekben is tanítottak) leleplezték, az utcanevet visszaállították, az emléktáblát pedig a Fővárosi Képtárba szállították.

Fricskák a jelenben

Elérkeztünk hát a ház jelenlegi állapotához. Az utcafronti homlokzaton 2011 óta semmi nem változott néhány nyílászáró cseréjén kívül (melyek jóval vastagabbak a régebbi/eredeti példányokhoz képest), illetve további változást az első emeleten figyelhetjük meg egy műanyag virágláda formájában, amely valahol 2014 és 2018 között került oda és azóta is szilárd helyet foglal, állandó homlokzati kiegészítőként. A zárterkély ablakai előtt különféle rolók árnyékolnak, az első emeleten egy légkondi külső egysége csúfítja az összhatást.

A földszinti üzletsorok sokat változtak az évek során, viszont erre mondhatjuk, hogy pozitív irányban. Az üzletek táblái visszafogottabb színezést kaptak, a légkondi külső egységek már nem sebként tátonganak a portálok felett, az elhasználódott, leromlott állapotú üveglapokat kicserélték.

A kapun belépve egyből pofon vág minket a bejárat mellé telepített elektromos egység, amely mindennemű takarás nélkül terpeszkedik az előcsarnokban. A márvány burkolatok eredetiek, belépve a bal oldalt még a helyrajzi szám jelölését is megtekinthetjük. Kicsit beljebb merészkedve láthatjuk az egykori falba épített lakójegyzéket, melyen a hívógombok helyei is látszanak (szeméttel kitömködve). Rendkívüli egyszerűséggel e felé akasztották az új lakók jegyzékét, melyet megsárgult papíron olvashatunk ormótlan keretbe zárva. A kétkarú lépcsőhöz érve (melyen minden eredetinek feltételezhető) két irányba vehetjük utunkat: a kert és az emeletek felé. A kertbe vezető úton néhány fellépést le, majd fel kellett tenni a ház eredeti állapotában. Ez a szintjáték azért volt szükséges, hogy hozzáférhessünk a lépcső alatti térbe vezető ajtóhoz. Ezt manapság már szemmel láthatóan nem használják, mivel a szintugratást három fapallóval hidalták át, ezzel megkímélve magukat a három lelépéstől és három fellépéstől, biztosítva a bokatörés lehetőségét. A lépcső alatti térbe így már csak bajosan lehet bejutni, de a modern stílushoz kapcsolódó körablakot így is meg tudjuk csodálni.

A kerten látszik, hogy nem szokás aktívan használni, habár a növények szépen karban vannak tartva, és alapvetően egy kiépített kis kertet láthatunk, nem jelzi semmi, hogy tényleg használnák: nagyon kevés az ülési lehetőség (valójában az is csak a szállásként fenntartott kimázolt részhez tartozik), nincsenek asztalok, az egyetlen kerti játék pedig egy hinta volt egykor, ugyanis annak is már csak a váza van ott. A hátsó homlokzat sokkal elhanyagoltabb, sok helyen kilátszik a tégla és a vasbeton, a felületeket a toldozás-foldozások jellemzik. Van, aki saját belátása szerint átmázolta a homlokzatot, a nyílászárók, árnyékolók, légkondicionáló kültéri egységek teljes rendszertelenségben váltogatják egymást. A kertet körbe ölelő tűzfalak pőrén meredeznek előttünk, és a rajtuk felvezetett gépészeti csövek sem segítenek a kert összhatásán. Ez az elhanyagoltság igazán sajnálatos. Ha szeretve lenne a kert, akkor nagy kincsnek számíthatna a belvárosi bérház lakóinak életében.

A házba visszaérve újra a lépcsőhöz megyünk: első lépcsőfoka ívesen túlnyúlik a karszélességen, kedvesen rímelve a korlát végződésére és a főhomlokzaton kilógó erkélyszélekre. A lépcsőfokok és pihenők linóleum burkolatai mintákba szerkesztve fekszenek, ezek néhol jobb, néhol egyenesen borzalmas állapotban vannak. Minden szinten négy ugyanolyan bejárati ajtót láthatunk, ezek minden bizonnyal eredetiek. A számukból és lakók számából következtethetünk arra, hogy nem csupán az 1949-es lakásmegosztás során növekedett a lakóegységek száma, hanem az évek során több szinten is négy lakásra osztották a lakótereket.

A legbántóbb beavatkozás az egykori padlás szintjén tárul elénk. A szintet átalakították lakószintté, ahol öt lakásra osztották a teret. Az új ’hatodik szintre’ felvezető lépcsőkaron már látszik a különbség, megszakad a linóleum borítás, egyszerű előregyártott fokokat láthatunk. A szinten a padlóburkolat az akárhol is látható négyzetes lapokra vált. Az új lakások bejárati ajtajai groteszk folyosónyúlványokról nyílnak. A magas, súlyos, tekintélyes ajtóknak itt nyoma sincs, méretben, anyagban és megjelenésben is teljesen más mindegyik. A tetőhöz ráccsal elkerített meredek fém lépcső vezet fel, amely a biztonság kedvéért még lakattal is le van zárva.

A házban működő lift a hatodik emeletre is feljön. Megjelenésén látszik, hogy az idők során mindig csak azt cserélték ki benne, amit nagyon kellett. A rétegek jól kivehetőek akár csak egy-egy részletet leválasztva.

A legfelső szinten a lépcsőház üvegezésén kipillantva láthatjuk a Bazilika tetejét, ahogy a benőtt tűzfalak és gépészeti csőszörnyek mögött kukucskál a házra. Összességében ez a látkép ugyanazt az érzést keltette bennem, mint a ház bejárása. Kívülről nézve még egészen bizakodó voltam: egyetlen légkondi kültéri egység terpeszkedik pattanásként a homlokzaton, ablakok cserélődtek, de alapvetően jó állapotban lett megőrizve! Ahogy viszont bejártam a ház belsőjét, előkerültek az idők során elkövetett toldozások-foldozások, ferdítések, szörnyek... pont annyi, hogy úgy érezzük, az idő és a lakók igencsak elbántak a házzal.